A Tisza-tó a Tisza 404 fkm-e (Kisköre) és 440,5 fkm-e (Tiszabábolna) között, a Tisza hullámterében kialakított mesterséges víztározó. Magyarország második legnagyobb tava, a legnagyobb mesterséges tava és a legfiatalabb tava is a Tiszán, az Alföld északi részén. Eredeti neve Kiskörei-víztározó volt. A Tisza-tó az 1973-ban üzembe helyezett Kiskörei vízlépcső által biztosított duzzasztás hatására jött létre. A vízlépcső létrehozásának legfontosabb okai: a Jászsági- és Nagykunsági-főcsatornák vízellátásának biztosítása, Kiskörei Vízerőmű (Feladata a duzzasztógáttal a tiszai áradások szabályozása és az Alföld hatékonyabb vízellátása volt) működéséhez szükséges egyenletes vízhozam biztosítása volt, valamint turisztikai és vízi sportolásra alkalmas terület létrehozása. De szerepet játszott az ugyanebben az időszakban, Tiszaújvárosban telepített új Tiszai Hőerőmű működéséhez szükséges magas vízszint biztosítása is duzzasztással. Az így kialakított mesterséges tó vize egykori holtágakat, vízfolyásokat, legelőket, erdőket, szántóföldeket borított el. Feltöltése 1978-ban fejeződött be. 1980-ban a második ütemet is megvalósították és a tározó ma is ezen a szinten üzemel. A korabeli tervek szerint egy harmadik ütemben még 150 cm-el emelték volna a vízszintet, de ez nem valósult meg.
Területe 127 km2, melyen mozaikosan váltakoznak a nyílt vízfelületek, szigetek, holtágak, sekély csatornák. Legnagyobb hossza 27 km, legnagyobb szélessége 6 km, átlagos mélysége 1,3 méter, legmélyebb pontján 17 méter. Területén mintegy 43 km2 szárazföld, sziget található, ahol sajátos élővilág alakult ki. A tó területe három részre osztható fel: A Tisza-tó területe három fő részre osztható fel: 1. Tisza-tavi Madárrezervátum, 2. Aranyosi-kanyar, Sarudi-medence, Kis-Tisza, valamint 3. Sarudi-medence, Abádszalóki-öböl, Tiszafüredi-medence.
A Tisza-tó a Hortobágyi Nemzeti Park negyedik bemutató területe, 1999 óta az UNESCO Világörökség része. Az Európai Bizottság 2010-ben ezt a térséget „Kiváló Európai Desztinációnak" nyilvánította, és „Magyarország legígéretesebb természetes vizű desztinációja" címet adományozta a Tisza-tónak. A part mentén hat szabadstrand található, 2012-ben pedig megnyílt a Tisza-tavi Ökocentrum...
Read moreCsónaktúrán voltunk a Tisza-tavon, kérésznézőben. A szalóki kikötőből indultunk a IV.öblítőcsatorna irányába 17.30 órakor. Ragyogó napsütés, felhőtlen égbolt. A 14 km2 abádszalóki öblöt elhagyva a fás, vizinövényekkel széles-, és keskenylevelű nád, a sulyom hatalmas tányérjai terültek el a sűrű sásfal előtt. A mélységből kìgyóztak elő a hínár indái. Az öblítőcsatorna két partját nyárfák, kőrisek övezték. Több fa kiszáradt a hódok pusztítása miatt. Lassan elértük a leggyönyőrübb folyónkat, a Tiszát. A tiszanánai partok közelében álltunk meg. Felemelő volt látni ezt a körforgást, a Tisza "virágzását", az életnek és a halálnak ezt a szemünk előtt zajló három évig az agyagban évről-évre fentebb emelkedő,fejlődő, majd a harmadik évben a vízből felemelkedő, "ruháját levető" násztáncot járó, párzó, majd a vízbe vesző csodáját. Közben egy apa hattyú is kìváncsian közelített a csónakunkhoz. A hattyúcsalád többi tagjával a túlparton találkoztunk. A II.öblítőcsatornán jöttünk vissza. Fantasztikus a háborítatlan flóra és fauna itt. A yachtok nem férnek be ezekre a szűk, vízinövényekkel sűrűn benőtt tisztítócsatornákba. Már nyílik a hófehér, csodás tündérrózsa, a fehér békatutaj, a tó egyetlen húsevő növénye a sárga közönséges rence, a mérges csomorika, a lilavirágú csucsor, a sárga vizitök. Fantasztikus látványt nyújtottak a lenyugvó Nap fényében a rezzenéstelen tóra visszatükröződő fák és a vízinövények sokasága. A madárvilág is lenyűgöző. A fehér hattyúk a pelyhes hattyúgyerekekkel, a fáradt öregemberre emlékeztető bakcsók, vagy vakvarjúk, a gémek több fajtája, a sirályok, a ragadozók közül réti héját láttunk felröppenni, de a neonszínű jégmadár is megtalálgató itt. A természet háborítatlan közelsége, a nyugalmatadó gyönyörű folyó vize, a tó látványa, - ahol még nem kezdtek visszafordíthatatlan rombolásba az építkezők-, nyugalmat, békét, olyan relaxélményt ad, ami már kevés vizes élőhelyen található meg hazánkban. Ha jószándékkal érkezel, pihenni, kikapcsolódni, tartalmasan természetközeli helyen szeretnéd eltölteni a szabadidődet, szabadságodat, tekerd közbe a tavat, csónakázz, vagy bérelj egy supot, egy kenut és járd be ezt a csodálatos vízivilágot. Én imádom, minden évszakban!...
Read moreSzámomra csalódás volt a Tisza Tó körüli kerékpározás. A "kis" kört választottuk párommal egy csütörtöki napon. A környezet csodálatos, a gáton egyenletesen szépen lehet(ne) haladni, de ugyan olyan gépjármű forgalom volt a gáton, (nem túlzok) mintha közúton mentünk volna, holott a neten azt írták, hogy 2023.04.28.-tól lezárják a gátat az autósok elől. Hát ez nem történt meg. Innen üzenem a hangya agyú, rally pályának néző autósoknak, hogy vegyétek már elő a maradék lepkefingnyi agyatokat és ne veszélyeztessétek már a kerékpárosok életét azzal, hogy úgy érkezel meg mögénk mintha időre autóznál. Szánalmas ez a sok f...sz aki miatt nem élvezhettük a kerékpározás és a természet szépségét. Aki gyerekekkel megy kerékpározni, vigyázzon mert ha nem vagy észnél, keresztül mennek rajtatok. Számomra csalódás volt, köszönhetően a lepkefingnyi aggyal se rendelkező,...
Read more