A belépéskor táplált reményeink hamar szertefoszlottak, amikor megtapasztaltuk a gazdátlanság lehangoló érzését. Az épületek többsége lepusztult, szívfacsaró látni, hogyan lesznek ezek az értékek az enyészeté. Nagyon sok szoba, egyéb helyiség zárva van, csak egynéhány van kimeszelve, tisztán tartva, szépen berendezve. Az egyik szobában az ágyakon valószínűleg évek óta rohadnak huzat nélküli dunnák, párnák, még egy dunna az asztalra is jutott hanyagul odavetve. Az asztal a nyitott ablak alatt áll, amin keresztül már elegendő kosz jött be és tette gyomorforgatóan mocskossá a dunnát. A bejáratnál nem kapható vezetőfüzet, nincs applikáció, ami segítené az ismeretszerzést. Még a szobák ajtajában sem láthatóak táblák a berendezés jellegzetességeiről, holott mindegyikben lenne miről írni. Sok használati tárgy, eszköz egymás hegyén-hátán hever a nem berendezett, de nyitott helyiségekben és néhány gép a szabad ég alatt várja a véget. Egy hatalmas pajta épp összedőlni készül, nincs elkerítve, holott szemmel láthatóan omladozik, a teteje is erősen hézagos. A szűrviseletet bemutató kis kiállításnak helyet adó fedett valamiben vélhetően az előző heti táborozók által otthagyott csipszeszacskó, a szétnyomott csipsz zsírfoljaival ékes padok őrzik a vidám napok emlékét. Az egyik kanyar után random nyúlketreceket találtunk. A nyulakat nem védi semmi, nem is vonzza oda a látogatókat egy tábla sem, nem tudjuk meg milyen fajtájúak, milyen szerepet játszottak a paraszti gazdálkodásban. Ugyanígy jártak a rackák is, akik mélázva hevernek az akol árnyékában; ha néha nem mozdultak volna meg, észre sem vettük volna őket. Az egyik gazdasági épületben a felhalmozott gabonás/takarmányos(?) zsákok tövében falusi farmfölös doboz és más műanyag üveg éktelenkedik, az egész skanzent belengi a szeretetlen hanyagság és hozzá nem értés légköre. Nem tudom, hogy a múzeum tulajdonosa miért nem jó gazdája ennek a sok kincsnek, azt sem, hogy az itt dolgozó múzeológusok, néprajzosok hogyan tudnak tétlenül elmenni ezek mellett a hiányosságok mellett vagy mit próbálnak tenni ellenük. Ennek a minden régi értéket lerohasztó tempónak nincs köze a magyar paraszti kultúrához. A kijáratnál megkértek, hogy töltsünk ki egy kérdőívet arról, hogy miként lehetne fejleszteni a múzeum digitális tartalmait. Sokkal inkább a fennmaradásra és fejlesztésre, a fűnyíráshoz benzinre és az ablakokba a halott muskátlik helyett virágzó tövek vásárlására kellene fókuszálni a fenntartónak.