2 napos céges rendezvényen vettem itt részt, nem tudom, milyen költségvetéssel, és mi mennyibe került, így a véleményem teljesen szubjektív lesz, nem tükröz semmiféle ár-érték arányt. Ketté kell választanom a kaját és a szállást, mivel a helynek nincs konyhája (úgy értve étlappal, szakáccsal, stb.) hanem máshonnan hozatták az "ételt". A szállás: nagyon szép környék, a fogadó pedig egy régi fűrészmalomból van kialakítva, stílusos, és tetszik, hogy a gattert és egyes részelemeit meghagyták díszletnek. Mi egy 11 ágyas szobában voltunk, de a többi szoba jó része is ilyen nagy hodály. Volt 11 emberre 1 wc és zuhanyzó.. A célnak megfelelt, megoldottuk. Nem volt rossz, de az árát nem tudom, így megítélni sem, hogy megérte-e. A kaja röviden: botrányos, minősíthetetlen sz.r. Bármilyen árfekvésben nézzük. Az egyetlen ami ért valamit a 2 nap 2 éjszakás ott tartózkodásom alatt, az az egyik este felszolgált babgulyás. Első estére hideg vacsorát kaptunk a program szerint, dödölle volt. Csak hideg. Kerestük hozzá a húst, vagy valamit, de mondták a kollégák, hogy csak ez van..száraz pirított krumpli volt, a dödölle nem ilyen. Mindegy, megettük kolbásszal (saját, nem ott adták) így meg lehetett enni. Másnap reggel "kontinentális reggeli", ami állt egy tálca felvágottból (parizer meg zala) mellé kirakva negyedelt paradicsom meg pritamin, és egy kiló kenyér csak úgy nejlonban. Se egy darab vaj, se jam, méz, de még a felvágott is a legalja. Botrányos volt, rágtuk a szikkadt kenyeret a parizerrel meg az éretlen paradicsommal. Ebédre felszolgálták életem eddigi legsz-rabb húslevesét. Vegytiszta fehér forróvíz, benne szétfőtt tészta, meg pár kocka répa. Semmi úszó-lebegő cucc, valszeg szűrőpapíron volt átszűrve, de inkább sose volt benne más. Szerintem úgy készült, hogy a tésztán rajta hagyták a főzővizet, bele egy marék répa és kész. Nem tudom leírni, hogy mekkora nulla volt. A második tökmagos rántott szelet volt rizzsel (mérsékelt adag, amolyan 800 Ft-os mebübe illő) de legalább ez jó voolt, csak nem átallottak egy fél(!!) savanyú uborkát tenni mellé, ez csapta ki a biztosítékot. A kaka megrágásának érzem, hogy egy nyomorult közepes uborkát még el kell felezni. A vacsora legalább egy vállalható babgulyás volt. Másnap reggel kaptunk 2 szál virslit kenyérrel, meg egy fél(!!) főtt tojással. Most tényleg, két nyomorult virsli olyan drága, hogy egy 35 ft-os tojásnak csak a fele fér bele? Ha aranyból volt is, az ízén nem érződött. Mindegy, lépjünk tovább. Ebédre borsóleves volt, gyaníthatóan az előző napi húslevesből (kísértetiesen hasonló nem létező szín és ízvilág) némi borsóval meg egy kiló sóval, ez utóbbi miatt az ehetetlenség határán. Nem mintha só nélkül érdemes lett volna megenni. A másodikra nagyon vártam, azt írták tökmagolajos krumplisaláta fasírttal. Na most ez olyan volt, hogy volt ugye a rúdfasírt..én ennyire elb..ni fasírtot még nem láttam. Konkrétan undorító volt, úgy ízre, mint állagra és kinézetre. Teljesen olyan érzésem volt, mintha honvédségi "gyíkhús" konzervből készült volna, fordult ki a számból. A krumplisaláta meg főtt krumpliszeletekből állt, borzasztó mennyiségű ecettel amitől olyan ehetetlenül savanyú volt, hogy azt se lehetett érezni, vajon tényleg tökmagból volt-e az az olaj, amiben úszkált. NULLA! Undorító volt az egész úgy ahogy volt. Összegezve, a hely tetszik, szép, érdekes, barátságos, egyébként a kiszolgálás is jó volt önmagában, különösen a felszolgáló kislány, ő folyton mosolygott, tényleg nagyon aranyos volt és lelkes, de a kaja az valami botrány. Én a Gatter üzemeltetője helyében vagy csinálnék saját konyhát, vagy sürgősen szakítanék a mostanival és újat keresnék, mert ebből, és ilyen formában -felezett tojás, felezett uborka, parizeres kenyér reggelire , mint "kontinentális" (szerintem) hosszabb távon baj lesz, ez a kaja vállalhatatlan. Ebből az értékelésből egy normális kajával lehetett volna 4-5...
Read moreHát hol is kezdjem!? Iskolás csoporttal voltunk két éjszakát 44 fő. Én mint busz sofőr. Az én szobám amiben ketten aludtunk a kollégával egy udvarról nyíló kicsit föld szint alatti padló szintel. Egyszerű, csak ágy meg egy komód. Meg egy fogas sincs amire inget lehet akasztani. Dohos büdös szoba. A fürdő még inkább. Hideg, sötét, dohos , büdös. A többi szobáról, hogy milyen nem tudok nyilatkozni. Az ellátás, reggeli , vacsor, napi úti csomag a gyerekeknek. (7. osztalyos) Reggeli: 1. nap hagymás, szalonnás rántotta, kenyér, tea. ?????? Láttál már gyereket 13-14 évest? Hogy mit eszik? nap virsli, kenyér, tea. Szerintem szegyelje magát a gazda. Persze ez fér bele a költségvetésbe. Mondja ő. Ez egy kis költségvetésű gyerek üdülés. De ez nem igaz. Az igazság, hogy pénzt akar keresni, bármi áron. Kit érdekel pár 100 gyerek. Na szóval ez előtti két éjszakát a Horváth tengerparton egy tengerparti panzióban töltöttük. Reggeli: rántotta ( itt is volt) két fajta felvágott, két fajta sajt, vaj,saláta keverék, tea, tej, ( laktóz mentes is) kV, kakaó, három féle müzli, nutella. EZEK amiket gyerekek esznek. Javaslom, bár biztos nem érdekel. Horvátország! Érted? Ugyan az az üdülés, ugyan az a költségvetés. Nem egy valami, amit gyerekek nem nagyon esznek. Úti csomag. Gatter fogadó Magyarország: előző este elkészített szalámis, vajas zsemle, müzli szelet. Reggel nem adnak a pékségben zsemlét, hogy friss legyen? Mert 10-11 órakor már ehetetlen volt. Főleg második nap. ( szerintem az már két napos volt). Horváth úti csomag. "Kis svédasztal " ról, azt csomagolsz amit akarsz. Készítesz szendvicset amennyit kérsz. Az alap mindenkinek, nápolyi szelet, kicsi zacsi gumicukor, banán, vagy alma. Érted a különbséget. Ezeken a gyerek nyaralásokon mindenki aki ami magyar vonatkozású csak keresni akar. Kit érdekel a gyerek. Ebben a határtalanul " programban meg magyar szallason nem is jártam, de állítom, hogy a leg sz...bb minden. Illetve a vacsora viszonylag jó. Bár a mai gyerekek gulyás levest, pörköltet akkor esznek ha nagyon éhesek...
Read moreMaradjunk abban, hogy izgalmas. Egy szakmai találkozó vendégeként voltam itt. A vendégszeretettel nem volt gond, a tulaj nagyon jófej volt. Az étel közepes és nagyon alap. A konferenciaterem klassz volt, jól felszerelt, nagy, jól szellőzik, szép. Sok a parkoló, de nem fedett vagy zárt. A környezet gyönyörű és nagy a csönd. A szobák viszont nagyon furák. Az épület történelmi jellege miatt minden szoba egyedi és nem feltétlenül komfortos. A lépcsők nagyon meredekek, és én még életemben nem voltam olyan szállóban, ahol a szobában is lépcsőzni kell. Ez este vagy hajbalban pláne nem praktikus, főleg ilyen meredeken. A szobánkban a fürdő ajtaját nem lehetett becsukni, de amúgy is üveg volt, mint a bejárati ajtónk is érthetetlen módon. Sajnos a parkolóra néző ablakainkon se rendes sötétítőfüggöny, se szúnyogháló nem volt. Amúgy tiszta minden, kényelmesek az ágyak, sok a pakolóhely. Szóval izgalmas, érdekes élmény, de főleg fiataloknak ajánlom, ha idősebbek jönnek, mindenképpen földszintre kérjenek szobát. A jurtában lakóknak meg a házba kell...
Read more