Két hete voltunk itt, pont a névnapomon. Erre a napra már változékony időt és déltől egyre nagyobb eséllyel esőt, zivatart is prognosztizáltak. A túra elvileg 2-3 órásra volt tervezve, tehát ha időben kezdjük, akkor még az eső előtt feljutunk a tóhoz. Így is tettünk. Én már voltam itt 16 évvel ez előtt, így nem volt ismeretlen a terep, csak azért az emlékek megkoptak már azóta. Az első pár lépés még csak a beetetés volt, egy széles lankás kavicsos úttal, de aztán hamar jött a fekete leves. Meredek lépcsők, emelkedők, de közben balról a zubogó vízesés lenyűgöző látványa. Voltak szakaszok, ahol szerpentin szerűen lankásabban is lehetett haladni, de ez a lankásság viszonylagos, mert valójában ezek is meredek kaptatók voltak. Sokszor megálltunk, részint, mert minden kanyarban volt látnivaló, részint mert már a fülünkön vettük a levegőt. Az első izgalmas elem az egy merev fa híd volt, de nem sokkal később és pár méterrel feljebb már egy függő híd borzolta az idegeinket. Váltakozva haladtunk köves, földes ösvényeken, vas pallókon, létrákon, lépcsőkön. Ahogy haladtunk feljebb, egyre jobban nyílt szét a szurdok és egyelőre csak kósza felhők úsztak be a képbe, így egyre biztosabb voltam benne, hogy megússzuk zuhi nélkül. Sokszor pihentünk itt is. Néztük a monumentális sziklafalakat és arajtuk lévő kis kiszögelléseken megtelepedő bokrokat, fákat. A több heylen lecsurgó mini vízeséseket és a szemközti oldal mélyzöld fenyves erdejét. Egy lankásabb szakasz után még nekiveselkedtünk egy meredek sziklafal oldalába vájt szerpentinnek és ténylegesen felértünk a vízesés kezdetéhez, ami egy gyönyörű kis hegyi tóból indult ki. A tavat még magasabb ormok vették körül és az ekorra már jócskán befelhősödött ég alatt elég komoly és méltóságteljes hangulatot árasztott az táj. Mind a négyen bírtuk a tempót, de eléggé el is fáradtunk, így leheveredtünk egy padra. a pólómból facsarni lehetett a vizet, és sajnos nem vittem váltó pólót, így a felhők között átsejlő napsütésben próbáltuk szárogatni. A Fiammal lesétáltunk közvetlen a tó partjára, a lányok fenn maradtak a sziklánál. Kisebb nagyobb kacsák úszkáltak körülöttünk és a fiam be is merészkedett a tóban heverő sziklákra. Kis pihenés után visszamentünk a lányokhoz. Szerencsére a pólóm is megszáradt annyira, hogy vállalható volt. A nap is kisütött, és a közeli hüttében letelepedvén frissítettük magunkat. Itt elfogyasztottam a névnapi sörömet is. :-). A kis eszem-iszom után elindultunk lefelé. Itt az a rend, hogy a vízesés melletti vadregényes ösvényeken csak felfelé lehet jönni, lefelé nem, mert a nagy része olyan szűk, hogy nem fér el két ember. Lefelé egy széles murvás út halad szerpentin szerűen. Elég meredek ez így is, meg is állapítottuk, hogy nem gondoltuk, hogy lefelé is ilyen fárasztó lesz. Aztán azért hamarosan leértünk a parkolóba. Itt a szük szurdok miatt nagyon pontatlan volt a GPS vétel, úgyhogy nem is igazán érdemes vele foglalkozni. Papíron az egész 3,6 km felfelé, lefelé is kb ennyi. A szintemelkedés 335 m. Szinte percre pontosan 2 óra alatt értünk fel és a lefelé út az pedig szinte percre pontosan 1 óra volt. Fent másfél órát pihentünk,...
Read more
Learn more insights from Wanderboat AI.
