Az első alkalommal még azt hittem, hogy az Érdi McDonald's dolgozói véletlenül felejtették ki az egyik kifizetett hamburgert a rendelésemből..., Később, néhány hét múlva azt tapasztaltam, hogy a kuponkódra leadott és KIFIZETETT rendelésemből hiányzik a fagyi (amit nyilván az első pillantásra is észre lehetett venni), amikor rákérdeztem, azt a magyarázatot kaptam, hogy elfogyott, azt viszont csak otthon vettem észre, hogy az almás pite is "véletlenül" kifelejtődött a csomagból - amit a blokk szerint ugyancsak kifizettem ! A harmadik alkalom épp most történt, a rendelésünk darabszámra megvolt (5db hamburger), viszont nem azt kaptuk, amit kértünk, amiért fizettünk és főleg, olyan szendvicseket kaptunk, amit kifejezetten nem szeretünk (pld ketchup van benne)! Ezenkívül, a szendvicseik hiányosak, laposak, alig tartalmazzák az adott szendvicsre jellemző összetevőket. Ritkán járunk az Érdi McDonald's-ba, épp az ilyen átvágások miatt. Az elmúlt egy évben háromszor vásároltunk ott, mind a három alkalommal becsaptak és megkárosítottak minket. Úgy látszik, se minőségbiztosítás, se ellenőrzés, se normális alkalmazottak nincsenek náluk. A minősítésre, kénytelen vagyok 1 csillagot adni, de csak azért, mert nullát nem...
Read moreJúlius 10.-én reggel 10 óra előtt pár perccel jártunk bent. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a 4napja érvényben lévő hőségriasztás ellenére csak a ténylegesen 10.30 óra előtti reggeliket és desszerteket kapnánk meg.....ebben az időben a hőmérséklet 30 fok volt már. Miért nem lehet a 10.30 előtti idősávban hűsítő desszerteket kapni???? Reggel az otthoni indulás előtt már reggeliztünk. A fagyi-k és shake-ek, mint hűsítő desszertek nem zárhatnák a reggelit a McDonalds étlapja szerint???? Maga a desszert nem lehet nyáron reggeli? Miért kellene nekem a rekkenő hőségben a nehéz tésztájú fánkot ennem reggeli desszertként? ....,mert csak ezeket lehet rendelni! Gondolhatnának a kisgyermekesekre, nyugdíjasokra,kismamákra, a cukorbetegekre, a nyári szünidős diákokra is! ........nem feltétlenül kellene a franchise szerint mindent betartani! Az igényeket kellene szem előtt tartani, ezek szerint kellene alakítani a kínálatot és nem pedig a "divat" szerint.
Csak 2-3 fő volt az étteremben ebben az időben..... és rajtuk akarják behozni a kieső vendégkör miatt hasznot....ezért ilyen magasak az árak! Nagyon szép és korszerű az új üzlet kialakítás.....csak sajnos így nincs kihasználva és nem is lesz...
Read moreI usually don't write reviews but this place earned it. The mcfreeze was tasteless and half warmed up, the wrap was a joke as well, it barely contained any ingredients, also tasteless, only could taste the little bit of drop of sauce in it in one bite. The cheeseburger was edible only but way overpriced. If I spent half the money for these I'd still...
Read more