Korábban adott sok csillagom ellenére, most negatív tapasztalatunk volt az étteremben. 4 gyerekkel es 2 felnottel erkeztem. A rendelést azzal kezdtem, h nem ismerem az arukinalatot es a lehetőségeket, de 1700-1800 forintos menüben szeretnék rendelni mindannyiunknak, amiben ital, krumpli es valamilyen szendvics van. A pénztáros hölgy nem volt a helyzet magaslatan, elkezdte mutogatni a reklamfeluleten írt draga, 2-3 ezer forintos szendvicseket. Ekkor megismeteltem, hogy mit szeretnék, nagy nehezen eljutottunk oda, h létezik az elképzelésemnek megfelelő árfekvésű kínálat. Ennek ellenére a het embernek a ketto talcan negy sült krumpli volt, tehat nem sikerült felfogni a rendelest, illetve ami még durvább, hogy a negy menü húst 1, azaz egy papir tanyerra tették. Ertem en a spórolast, de eleg sok pénzt hagytunk ott ahhoz, hogy a gyerekek elé tehessem külön tanyeron a húsokat. Természetesen korrigaltak a hibat, kifizethettem a további sült krumplikat. Ezt követően rendeltem es fizettem appon keresztül - gondotlam ott jobban atlatom, hogy mit rendelek- a gyerekeknek 4 fagyit. Nagyjabol negyed óra mulva szóltak, hogy sajnos elromlott a fagyi gép, adhatnak-e helyette shaket. Természetesen megertem, hogy ilyen előfordulhat, hogy elromlik a gép, így kivalasztottak a gyerekek a shaket, amit végül fagyis poharba tettek..... Ami azert felháboríto, mert a fagyi kis poharban van, a shake pedig nagyobba. Naivan gondoltam, h ennyi baki utan nagyvonalúan egy normál adag shaket adnak, de a kis poharba az olcsóbb shaket kaptuk. Óriási csalódás az egész étterem, kár érte, mert az étel...
Read moreA mai napon voltam ott egy baratommal a Drive részen.. 2-3percig álltunk a rendeles felvevő totem oszlopnal autoval.. Semmi reakcio.. Nulla db auto volt rajtunk kivul a drive ba. Gondoltam ok biztosan muszaki hiba vagy vmi mas.. Odagurultunk az ablakhoz. Lattuk, hogy bent nagyon megy a diskuralas.. Dudalni kellett hogy eszre vegyenek... Egy kedves holgy jott vegul es kozolte hogy a "Főnök Tamas" azt üzeni, hogy ha vasarolni szeretnenk ujra guruljak korbe a rendeles felvevő oszlophoz es ott rendeljek... Innen üzenem kedves Tamas, hogy ez nem kiszolgalas es plane nem minőseg amit az etterem amugy kepvisel... Vegul nagy kegyesen leadhattuk megis ott a rendelest... Az etel rendben van teljesen de a vezetes es tulajdonosi szemlelet meg erősen fejlesztendő kategória... Arrol nem is beszélve, hogy elvarta volna a vezető "Tamas" hogy önhibankon kivul ujra tegyek egy kort... En vasarolni jarok oda amiert fizetek... Szerintem ez kritikan aluli volt... Ha nem siettünk volna szivesen bemendtem volna "Tamas" urral megbeszelni ezt a szituaciot... Remeljuk a jovoben hasonlo ilyen eset nem lesz... Mert ez egyreszrol pofatlansag, masreszrol szegyen, hogy üzenget egy kolleganőjevel... Ami még szinten probléma, hogy a rendelés felvevő totem oszlop felett semmi tető nem talalhato.. Volt szerencsem szakadó esőben is rendelni.. Alaposan el lehet azni abban a 20-30mp ben nembeszelve az auto belsejet, elektronikajat az ajtoban... Tudomasom szerint a többi konkurens helyen van...
Read moreRégen szerettem ide járni, viszont elegem lett abból hogy ha nem ellenőrzöm le mit kaptam valami kimarad, ezért egy ideig nem itt vásároltam, hanem inkább egy másik éttermükből. Ma este viszont a feleségemmel és kisfiammal gondoltuk, innen szerezzük be a vacsoránkat egy családi program után. Kb este fél tíz fele voltunk ott és majd 15 ezret fizettem. Sajnos nem ellenőriztem. Ismét hiányzot a rendelésből, a box menühöz tartozó 5 csirkeszárny. Üres volt az étterem szóval, még a tömegre sem lehet fogni. Aplikációval rendeltem, előre kifizettem, hogy mikorra odaérek csak át keljen venni és ne várjak a pici gyerekkel. Megérkezve az aplikáció kiírt ideje után kb. pár perccel, várattak még vagy 5 percet és utána kiszóltak, hogy mindjárt készítik. Akkor kezdett csomagolni a hölgy. Megvártuk, majd hazaérve tapasztaltam, hogy ismét hiányos a rendelésem. De persze elviteli díj 100 ft. És még nem is kapom meg amit kifizetek. Ez azért elég bosszantó! Eddig egyszer sem szóltam érte, de ez már a...
Read more