Nagyon ritkán írok véleményt éttermekről és egyéb szolgáltatásokról, de ezt most még közvetlenül az élmény után ki kell írnom magamból. Alapvetően azért nem írok, mert én is olyan helyen dolgozom ahol szolgáltatunk és van egy réteg aki azzal tölti a szabadidejét, hogy bármivel kapcsolatban lehúzó véleményt adjon, ezeket az embereket nem szeretem. A másik pedig amikor írtam már véleményt, akkor a szolgáltató képviselője úgy értelmezte, hogy itt most olyat kell játszania, hogy valamelyikünknek győznie kell. Még véletlenül sem tanulni akart a visszajelzésből. Ezek után a mai élmény 2023. június 17-én szombaton este a visegrádi Don Vito étteremben döbbenetes volt. Este 8 órára foglaltunk telefonon helyet 3 személyre. Jártunk már ott, és alapvetően jó emlékeket őriztünk. Hangulatos a berendezés, jó pizza...ez maradt meg. A mostani alkalommal is két pizzát kértünk, a társaság egyik tagja mást szeretett volna enni. Megkérdeztük, hogy az étlapon szereplő grillezett camembert sajtot tudják-e esetleg rántva elkészíteni. A válasz egy kurta "nem" volt, amit tulajdonképpen el is kellett fogadnunk, bár lehetett volna azzal árnyalni, hogy a felszolgáló hölgy felajánlja, hogy megkérdezi a szakácsot stb., talán nem egy annyira nagy kihívás ez a kérés, vagy ha ez nem is megy, de picit kifejezi a sajnálkozását, hogy "sajnos nem" vagy valami szóbeli oldása a kérés elutasításának. OK, ezen túltettük magunkat, végül is nekünk volt extra kérésünk ami az étlapon nem szerepelt. Megkaptuk a megrendelt ételeket, a pizzák finomak voltak, kemencében sült ahogy kell. Miután elfogyasztottuk, jött volna a desszert. Kérdeztem a hölgyet, hogy a sült túrógpmbócot ami az étlapon van, lehet-e kérni. A válasz, "Hát az a baj, hogy nagyon sokat kéne várni rá!". Kérdeztem, hogy mi az amire nem kell sokat várni. Válasz: "Hát az a baj, hogy mindenre sokat kéne várni." Még ott jót nevettem rajta, hogy ez egy korszerű hely, ahol vigyáznak a vendég vonalaira. Nem jött további magyarázat, fizettün és eljöttünk. Természetesen ez volt a téma utána, hogy azért hihetetlen, hogy ma egy jónevű helyen, Visegrádon, inkább kevesebb vendéggel mint az egy szombat este örömteli lenne a tulajdonosnak így állnak nem is a vendéghez, de a saját szakmájukhoz, megélhetésükhöz! Ezt így kár csinálni! Lehet, hogy a tulajdons erről mit sem tud és az éppen ott lévő személyzet érdektelen és közük nincs a vendéglátáshoz, de nekünk ez mindegy is, ez egy rossz élmény volt. Mindez úgy rossz, hogy azért ha ma az ember elmegy egy vendéglátó helyre, hogy jól érezze magát, akkor bekalkulálja, hogy tisztességes árat fog fizetni, kötelező szervíz díjjal megfejelve. Ezért viszont nagyon nem ezt várnám el! Azt már csak mellékesen jegyezem meg, hogy nagyvonalakban az étterem valóban hangulatos berendezésű, de ahol mi ültünk, és megnéztem a mellettünk lévő radiátort, azon többévnyi retek volt lerakódva. Ahhoz pl. biztos nem nyúlt hosszú hónapok óta senki, de ha ahhöz nem, akkor még nyilván máshoz sem, csak azt nem figyeltük. De még ez sem lenne nekem gond, de az már igen amit a desszerttel kapcsolatban leírtam. Nemcsak a vendég ellen, de saját maguk ellen is dolgoznak. Elnézést a...
Read moreA group of us stopped here to eat on a weekday evening. It was a hot day but it was even hotter inside the restaurant. We asked to be seated outside in the back yard. They said that's not possible, the courtyard is full. We asked if we rearrange tables outside in the front to be able to sit together (9 ppl). They said no to that too... Then they said the wait time foe our food will be about an hour. We asked for some drinks and ordered. We received the drinks but we were never asked if we wanted a second round. When I the food arrived an hour later, the pizza was not sliced, we had to cut it up with our knives. No big deal, just strange... The pizza and other food was decent quality and delicious. Too bad we weren't felt welcomed and the lack of attention from staff was baffling. I would not be back to this place, I'm sure there are better local restaurants with...
Read moremy husband and I were here, we both really didn't like it. the tables were dirty, the staff was weird and seemed stunned that you came. we ordered a pizza with chicken and cherries - maybe not the most classic choice, but how terribly it was cooked... the pizza was simply piled high with canned cherries (I thought they used fresh ones), syrup was pouring out of these cherries, the whole pizza was covered in this syrup... and it looks terrible, and tastes disgusting, ugh. they use the cheapest products. how could they even think of putting canned cherries in syrup in a pizza ahahaha. in the end we paid 7400 huf for 1 pizza and 2 bottles of cola zero. very expensive for such a level...
Read more