2016-ban adták át a Székesfehérvártól 26, Budapesttől 44 kilométerre, a Velencei-tó keleti végében található Kápolnásnyék településen álló kisebb méretű, teljesen felújított Halász-kastélyt. A kastélyt megelőző kúriaépületet 1810 körül építtette ifj. Magyary-Kossa Péter, Fejér vármegyei főszolgabíró. Egyik leszármazottját vette feleségül Dabasi Halász Lázár, így, és kivásárlás által került 1844-ben a Halász család birtokába. A kastély fénykorát ifj. Halász Gedeon tulajdonlása alatt 1910-1944 között élte meg, aki 1910 körül bővítette, műszakilag korszerűsítette és egy neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át a százéves otthonát. Ugyanebben az időben, néhány szomszédos telek megvásárlása révén, nyugati irányban terjeszkedve igazi angolparkká formálták a korábbi kis díszkertet. A kastély a II. Világháború során, majd az azt követően TSZ működés időszakában teljesen leromlott állapotba került, eredeti bútorzatából, használati tárgyaiból sajnos szinte semmi nem maradt meg az utókor számára, egy emlékszobán kívül képzőművészeti kiállítások helyszínéül szolgálnak termei. Az M7-es autópálya felől a Kápolnásnyék/Velence/Vereb kijáratnál lehajtva az Összekötő út - Mátyás király utca - Fő utca útvonalon haladva a Nyéki Belatiny Sörmanufaktúrához is vezető zsákutcában van a lebetonozott gépkocsiparkoló, de a Deák Ferenc utca felől is megközelíthető. A felnőtt belépőjegy jelenleg 1000...
Read moreVoltam itt hètköznap,ès hétvégén is! Mind a kètszer zárva volt,a telefon szám nem èrhető el, a kapucsengőre senki nem reagál! Feleslegesen vezettem le 100km-ert, a saját honlap miatt, nyitvatartási időben,amit apszolúte nem frissìtenek! Hány ember jön mèg ide potyára,mert nem megfelelő a tájékoztatás? A kastély weboldal szerint novemberben rendezvènyek, elérhetőség ès nyitvatartás van, ehhez képest semmi reakció,se a csengőre,sem a kamerákra,csak egy tábla kibiggyesztve,hogy jah amúgy nem vagyunk nyitva egész tavaszig,csak a honlapunkon! Hatalmas nagy csalódás! Felháborító hogy itt tartunk, hogy egy tájèkoztatást nem teszünk közzé egy amúgy működő honlapon, hanem kirakunk egy táblát helyette a kastélyra,hogy nem vagyunk amúgy nyitva... Rengeteg kastélyt bejártam már Magyarországon,de ez az egy ami totális csalódás ès kiábrándulás! Tájèkozódjon mindenki,ne csak a honlapon mielőtt neki indul hogy megnézze... telefonon is /feltève ha lesz olyan elèrhető telefon szám,ami valóban...
Read moreIf you love the Eastern European (Post monarchy) castles... If you have 10 mins for a short drive from Central Velence.. This recently refurbished little gem is tipically a "must see place" for the architecture fans. (a really good confectionery also could be visited at the next cross road, I'm...
Read more