Vörösmarty Emlékház - Kápolnásnyék
Régi nagy adósságot teljesített a nemzet 2020. kora nyarán, amikor az Irodalmi Emlékház Program keretében felújításra került a kápolnásnyéki Vörösmarty emlékház.
A házat körülvevő egész terület műemlék és védett, beleértve a gesztenyesort is, ahol az árnyas fák rejtekében egy-egy gyönyörű idézet olvashaó költőóriásunktól.
Az emlékház a méltán nagyhírű Kresz család nemes adományaként kerülhetett a köz szolgálatába.
A Szózat költője, Vörösmarty Mihály a Velencei-tó melletti Kápolnásnyéken született, de sajnálatos módon a szülőház már nem létezik.
A család későbbi lakóhelyén, a Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában berendezett Emlékház az ország legjelentősebb Vörösmarty emlékhelye, ahol Vörösmarty nevelkedett.
A nyéki ház eredeti formáját korabeli metszetekről ismerjük, melyek alapján egy téglányi alaprajzú, délnyugat felé boltíves tornáccal és igényesen keretezett ablakokkal büszkélkedő kúriát ismerhetünk meg, amelyet nád fedett.
Az utolsó tulajdonosa a háznak, a Kresz család, nyaralóként használta a tulajdonába került épületet, ahol maga Kresz Géza, az Önkéntes Budapesti Mentők valamint a Pesti Korcsolyázó Egylet alapítója is gyakori vendég volt, de itt jöttek össze a környék nemesi családjai kártyázni vagy színházi előadásokra – izgalmas kulturális élet folyt tehát a mai Emlékház épületében.
Az új tulajdonosok azonban sosem feledkeztek meg arról az örökségről, melyet a falakban, miliőben, emlékekben a kúria magában hordozott. Éppen ezért először Vörösmarty-emlékszobát hoztak létre, majd 1900 december elsején, Vörösmarty Mihály születésének 100. évfordulóján nagy országos ünnepséget rendeztek itt.
A házba belépve az első helyiség a korabeli konyha, ahol Vörösmarty édesanyja is ténykedhetett.
Ezt követi az adományozó Kresz család előtt tisztelgő emlékszoba.
A ház többi helyisége a költő életútját és munkásságát hivatott bemutatni, középpontjában természetesen a Szózattal.
A szobák berendezése, a bútorok, a tárgyak olyanok, amelyekhez hasonlók Vörösmarty hétköznapi világát alkották.
Bár kevés az eredeti relikvia, itt található a költő íróasztala – rajta a Szózat kézirat-változataival, egy intarziás komód, mely a család hagyatékából való.
Mindezek mellett interaktív verses játékok teszik felejthetetlenné gyereknek és felnőttnek egyaránt ezt az igazán igényesen kialakított kiállítást.
Nyitva tartás: Március 15 – november 30. Hétfő kivételével minden nap 10.00-18.00 A téli időszakban...
Read moreVÖRÖSMARTY MIHÁLY Vörösmarty Mihály (Nyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, műfordító, ügyvéd, a Magyar Tudós Társaság (Akadémia) és a Kisfaludy Társaság alapítótagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja. A Szózat költője. Szegény kisnemesi családba született egy Velencei-tó környéki faluban, a mai Kápolnásnyéken. Költői pályájának kezdetén a nemzeti öntudat ébresztőjeként értékeljük. 1825 folyamán születik meg hőskölteménye a Zalán futása, hősi eposzának célja a nemesség mozgósítása. Fokozatosan ébred rá, hogy nem elegendő a múlt dicsőségének felidézése. Költészetét bámulatos tisztánlátással a múltból a jelen felé fordítja. A 30-as évek feszült társadalmi légkörében cselekvő kedve megnövekszik, szenvedéllyel veti magát az Akadémia munkájába, ahol sokoldalú munkát végez: részt vesz a magyar helyesírás szabályainak kidolgozásában, értelmező szótárt állít össze valamint magyar-Német szótárt szerkeszt. A költőfejedelem hittel vallja: "legszentebb vallás a haza, s az emberiség". Cselekvő hazaszeretetét a szabadságharc bukása veti vissza. Együtt nőtt föl egy jobb kor reményével: őrlángja volt a nagy küzdelemnek, amely fejlődésbe lendítette, újjá szülte a magyart, és mindezt elveszni látta. Költői hangja is nehezen tér már vissza, a Vén cigány zárja költeményeinek sorát. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára: az életét nemzetének áldozó költő halála is a nemzeti érzelem megnyilvánulására adott...
Read morejúlius 17-től várja ismét látogatóit Kápolnásnyéken, a 7-es számú főútról megközelíthető csodálatosan felújított Vörösmarty Emlékház. A második nemzeti himnusz, a Szózat költője, Vörösmarty Mihály a Velencei-tó mellett, Kápolnásnyéken (akkori nevén: Nyék) született. A család egykori lakóhelyén, a Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában berendezett Emlékház az ország legjelentősebb Vörösmarty emlékhelye. A kúriaépület utolsó magántulajdonosai, a Kresz család sosem feledkezett meg arról az örökségről, melyet a falakban, miliőben, emlékekben a kúria magában hordozott. Az emlékházban a költőn és családján kívül a művészetpártoló, zeneművész Kresz családról is megemlékeznek. A kiállítás nagyon színvonalas, látványos, informatív és interaktív. A jegyet árusító hölgy kedves és felkészült. A felnőtt belépőjegy jelenleg 1000 Ft-ba kerül, a diák/nyugdíjas 500 Ft, 70 éves kortól pedig díjtalan a belépés. Nagyon érdemes meglátogatni, a szintén Kápolnásnyéken található...
Read more