A várhoz érkezve, már a parkolóban kellemes látvány fogadott bennünket. Egy kis tó, kacsákkal, árnyas tóparttal, üde természeti látvánnyal.
A várban 1818 óta gazdasági tanintézet, majd akadémia működött, s jelenleg egyetemnek ad helyet, kiállítás is látható a várépületben. A vár bejárata közelében érdekes, az "Innen indultak, világhírűek lettek" c. tablókiállításon ismerhetjük meg az itt végzett egykori hallgatók életútját. Köztük volt Fekete István író, és Anghi Csaba Állatkert-igazgató is...
A vár épületének belső udvarát körülvevő falakon domborműves pantron őrzi a neves tanárok emléket. Eredetileg az ezek között található Pató Róza szobrászművész alkotás, Dr. RodiczkyJenő (1844-1915) tanár domborművének felkeresése volt kirándulásunk inditó oka. S mint ahogy az lenni szokott, aztán sok élményt nyújtó kirándulás lett a vár meglátogatásából. Itt láttuk a költő Lenau mellszobrát is, akinek költészetét Petőfiéhez hasonlították. Lenau is ezen az egyetemen tanult.
A várban a felújított épületek körüli gondozott park, valóságos történelmi sétakert. Szobrok, emlékművek domborművek emlékeztetnek az itt müködött egyetem tanáraira, vezetőire,...
Read moreSzívet melengető érzéssel ádventeltem a megszépült, világiasodott campusunkon. Eszembe jutott pár gonoszkodó névtelen beszólás, akik szerint mi még óvári gazdászok sem lehetünk, mert anno az elkezdett felújítások alkalmával kivágattuk a nem odaillő fákat. Kincseim megbocsátok gyarlóságotokért. Gyertek ide és örüljetek gyermetekeikkel együtt. Aki tesz valamit, gondol a jövőre, bízzatok benne. Ez itt egyre csodálatosabb! Én tisztelem mindazokat, akik ezért az új kultúrális varosközpontért bármit is tettek. Ez igen magas szinten ad nekünk a városban olyan helyet, ahol Advent alatt a Lovagteremben például akár Kossuth- díjas művészeket is láthatunk fellépni. Jó úton haladunk, örüljünk neki! Jó itt óvárinak és óvári gazdásznak lenni! Boldog Karácsonyt...
Read moreFrom the outside it's a nice structure. I did not go inside. There is plenty of historical information and items to see. The grounds surrounding the castle are pleasant with plenty of other buildings...
Read more