Decs nagyközség Tolna vármegyében. A Szekszárdi-dombság és Sárköz találkozásánál fekszik Szálka, ahova az 56-os út felől, a decsi szőlőkön keresztül, kanyargós út vezet. Annak legfelső éles kanyarja mellett, a Görögszó feletti magaslaton szabadon áll az egyhajós kápolna. Rikító kék színén rögtön megakad a szemünk, amely aztán tágra nyílik, ahogy a kápolna mellől körbe tekintünk: parádés kilátás tárul elénk a Sárközre, Szekszárdra, Decsre, Bátaszékre, tiszta idő esetén pedig még a Dunáig is ellátni. A kis épület tornya enyhén a homlokzata elé lép. Féloromzatok támasztják meg a tornyot, ezek végén pillérre állított váza adja a díszítést. A torony tengelyében lévő kapu szemöldökgerendáján az építési évszám, valamint az építtetők neve olvasható. A Mausz-kápolna, melyet építtetői révén Mayer-kápolnaként is hívnak, nevét a bibliai Emmausz faluról kapta, ahol az emmauszi vacsora során két tanítvány felismerte a feltámadt Jézust. Már Emmauszba menet találkoztak a Megváltóval, ám ekkor még nem tudták, ki lépdel mellettük. A helyi hívek hagyományosan húsvéthétfőn a kápolnához sétáltak fel a faluból, hogy megemlékezzenek az eseményről. Szentélye a hajónál keskenyebb, több szögben záródik, és kontyolt...
Read moreAz út mentén semmi sem figyelmezteti az arra járót a kápolna (vagy a kilátóterasz) létezéséről, szóval, olyan hirtelen bukkan fel a kanyarban, hogy gyorsan kell eldönteni, megállsz, vagy továbbmész! Amikor én ott jártam, a hirtelen döntéssel megálltam, csalódtam. A parkolás teljesen szabadon választott a helyen.... Láthatóan ezt sokan túlgondolták a múltban, ugyanis a kápolna közvetlen közelében is vannak keréknyomok.....a rettenetesen sok szemét és rombolásnyom között. A kápolna mögötti területen az elégett szemétgyűjtő üszkös maradványát is megtalálhatjuk....de pihenőpadok maradványa is rejlik a bokrok között! A füvet valószínűleg rendszeresen kaszálják..... A kápolna ajtaja zárva. Információs tábla nincs. Sem a története, sem a kulcsának őrzési helye nem ismert. Távolabbról szépnek tűnik, de közelről az apró de jól látható részletek árnyalják a képet! Szemétgyűjtő nincs, ezért nagyon sok eldobott hulladék hever szanaszét. PET palackok és szerves hulladék, sőt durvább is! A kilátás is csak illúzió, ugyanis a nyári lombok mindent, és minden irányban eltakarnak belőle. Körülbelül 10 percet töltöttem ott, de ezalatt kb három látogató pár és család érkezett.....majd távozott is...
Read moreFantasztikus kilátás egy szemet gyönyörködtető tájra. A kis kápolna méltó ékköve a meghitt pihenőhelynek. Mellette egy 130 éves hársfa a "Mausz-fa" ad árnyat és festői keretet a szemlélődéshez. A büfé hangulatos, a személyzet rendkívül barátságos. Érdemes rászánni pár percet és valamelyik padon ülve rácsodálkozni a környékre. Nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, a kápolna minimalista belülről, de nem is kell több, semmi sallang csak a táj egyszerű szépsége :) Azért lassan egy kisebb felújítást megérdemel, remélem hamarosan meg is kapja. A frappáns nevű Vonóhorog büfében mindenképp próbáld ki valamelyik street food bajnok szuper burgert, de nem szabad kihagyni a sváb túrógombócot sem :) Viszont fontos ajánlás a személyzetnek, hogy a burgonyát csak forró olajban süssék át különben legközelebb nem jár az...
Read more