A tegnapi este folyamán egy 9 fős társaságként vacsoráztunk ezen a helyen. Sajnos több probléma is felmerült az este során, ami számomra igencsak felháborító volt. 7-en közülünk háromnegyed 9 körül érkeztek a helyre. Mint kiderült, vadidegenek mellett kaptak helyet. Pár perccel később értesítettek minket(engem és a páromat), hogy ha pizzát szeretnénk rendelni, akkor döntsük el, hogy milyet, mert 2 percig vesznek fel rendelést. Semmi gond, útközben, az étlap megtekintése nélkül kiválasztottuk mit eszünk. Az én választásom egy grillezett csirkemelles tálra esett. A mennyiség után az áron döbbentem le. Papírvékony hús szeletek, pár szem krumplival és némi salátával közel 3000 forintért. A pizzákkal nem volt gondunk. Végül a mellettünk ülő pár, feltehetően megunva a társaságunkat továbbállt, így megpróbáltuk élvezni az estét. Majd háromnegyed 10-kor megkértek minket, hogy ha nem gond rendezzük a számlát.(????) És végül 10 után pár perccel RÁNK OLTOTTÁK A VILLANYT, minden korábbi jelzés nélkül, (hozzáteszem rajtunk kivül mások is ültek még az étterembe.) Én értem, hogy záróra, értem, hogy fáradtak, de ha egy társaság beül valahova vacsorázni nem feltétlen az órát lesi, meddig maradhat. Megalázónak és méltatlannak éreztem ezt a helyzetet, azok után, hogy az utcáról rendelve, mások mellett helyetfoglalva próbáltunk alkalmazkodni a hely szokásaihoz, mellőzve a feszültséget. A non plus ultra, hogy a villanyoltás után a pincérnek volt mersze odaszólni, hogy nyugodtan maradhatunk még 5 percet. (???) A sötétben. Rendelésfelvétel nélkül. Összességében: Túlárazott ételek, gyatra kiszolgálás, semmi vendégközpontúság. 👎 Senkinek...
Read moreMajd két hetet töltöttem ebben a panzióban. Ebben az időben a szobákat egyszer sem takarították, a szemetet nem ürítették és a törölközőként bekészített 2 db kéztörlőt sem sikerült lecserélni a 11 nap alatt😫 A szállás még ezek ellenére is magasabb színvonalú mint az éttermi kiszolgálás... Reggelire teát kaptunk kancsóban előre elkészítve, mint a napköziben... Itt szeretném felhívni a minden szaktudást nélkülöző alkalmazottak figyelmét hogy forró vízzel és filterrel mindenki el tudná készíteni magának a reggeli italát oly módon ahogy szeretné. Reggelire kapott hideg tál 4 szelet szalámi, 4 szelet pizza!!! sonka 4 szelet pizza sajt (emberi fogyasztásra alkalmatlan) Vacsoráinkat nagy átlagban elégségesre (2 alá) értékelem. Azonban a felszolgálók hozzáállását, méla undorát illetve ruházatát(kinyúlt maci naci😂) elégtelenre értékelem. Rengeteg észrevételt tudnék még írni, de egy szó mint száz aki teheti messziről kerülje el...
Read moreCsodálatos 1 hetet töltöttünk férjemmel és 2 kutyával a Fenyő panzió egyik apartmanjában.Ritka dolog,hogy 2 nagytestű kutyával bárhova is befogadnak nyaralásra.A Fenyő panzió ilyen.Kutyusainknak is igazi nyaralás volt.Böven volt hely szaladgálásra ,játékra.Igazi kutyabarátok a panzíó dolgozói.Bátran ajánljuk mindenkinek aki házi kedvencével környezetváltozásra vágyik.Az apartmanház is nagyon tiszta,kulturált volt.Nagy hűtő,mikróhullámú sütő,3 lapos rezsó,poharak,tányérok,evőeszközök álltak rendelkezésre.Félpanzíó választható volt és bőséges,ráadásul nagyon finom is.Sok kisgyernekes család is nagyon jól érezte magát.Nem utolsó sorban nagyon megfizethető árak.Mivel téliesített máskor is biztos elmegyünk.Autónkkal is a ház elött tudtunk parkolni.Köszönjük szépen a lehetőséget.Igazi felüdülés volt ez az 1 heti üdülés.Máskor is elmegyünk.Nyugdijas házaspár Judit ,Laci és a 2 kutya...
Read more