október végén szerettünk volna egy hosszúhétvégét eltölteni a szálláson, és írtunk egy kedves levelet a szállásnak, hogy szeretnénk ha már előző nap fel lenne kapcsolva 21-23 fok közzé a fűtés, mert nem szeretnénk 10 fokos ágyban és hideg bútorok és hideg padlón pihenni, illetve még azt is meg mertük kérdezni, hogy utószezon révén van-e lehetőségünk arra, hogy előbb elfoglaljuk a szállást? (mert több foglaló oldalon is ellenőriztem és egyértelműen látszott, hogy szabad előttünk és utánunk is a szoba, amit szerettem volna foglalni.)
És erre egy olyan lekezelően undorító, gyomorforgató választ kaptam a szálláshely tulajdonosától, amiben közölte, minősíthetetlen stílusban, hogy érkezéskor lesz bekapcsolva és maximum 18 fokra fűtik a szobát, és még mit képzelünk, hogy a megadott 15:00-ás időpontnál előbb akarjuk elfoglalni a szállást, hiszen oda van írva... És inkább mondjuk is le... Ezen felül még elég csúnyán le is bszott, hogy foglalás után írom ezt az üzenetet nem pedig előtte.
Ezért úgy gondoltam, hogy itt nyilvánosan válaszolok én is pontokba szedve a kedves tulajnak:
-2. értem, hogy drága fűteni, de ne is haragudj akkor zárd be az ajtókat, vedd le a foglalást VAGY ÍRD KI, hogy TUDJÁK ELŐRE a szerencsétlen userek, hogy mi vár rájuk, ha nálad foglalnak. Ahogyan egy normális és vendégeivel törődő szállás helynek ILLENE, ez lenne a minimum. Kerestük mindenhol és egy szó sem volt sehol arról, hogy a fűtés ebben az időszakban, hogyan zajlik. És vajon miért? Mert a bevétel kéne mi? És aki nem kérdezi meg előre, hogy mi lesz azt jól behúzzátok, mert ha már ott van a vendég, úgysem fog hazamenni és csak csöpög egy kis pénz nem? Az, hogy 5-10 fokosak a bútorok és a szobák az meg legyen az ő baja, hozzon ágymelegítőt nem? Vagy azt se lehet bedugni, mert fogyaszt?
Ha korrekten kommunikálta volna a szállás nem lenne vele bajom, de az, hogy rákérdezek és még az én kva anyámat, hogy gondolom, hogy elmegyek pihenni ahol nem egy 5-10 fokos ágyba szeretnék befeküdni és majd mikor 3. nap elmegyek akkor talán már lenne 15 fokos az az ágy... Ha megfázok a gyógyszereimet és a betegszabadság miatt kieső bevételeimet a szállás állja? Hm...?
Illetve bárki megértené, hogy ha nem tudtok fűteni, akkor bezárjátok időszakosan a foglalásokat és akkor mindenkinek jó minden... De nyilván, így nem lehet még pár százezret lehúzni az emberkről, akik azért foglalnak hozzátok ti majmok, hogy próbálják segíteni a hazai vállalkozókat és horeca szektort...
Gratulálok nektek! Szép mentalitás ezzel...
Read moreВсе отлично!!! Приветливые хозяева. Я занимал одноместный номер за адекватную цену! С собственным санузлом, телевизором, холодильником). Рядом термальные бассейны, есть где покушать. Хозяева меня предупредили про проблему с Booking. Встретили меня с поезда на авто. Я оплатил на месте(хотя была оплата на сайте booking) Заселился 26/07. Сегодня 28/07- Booking вернул мне деньги на мой счет. Хозяева виллы помогли мне решить многие вопросы с моей дальнейшей поездкой. Не обращайте внимание на негативные отзывы- хозяева виллы не виноваты в этом! Это проблема booking! И, на месте оплата была меньше, чем на booking. Вот к booking у меня точно есть претензии. Они даже не особо пытались решить проблему- скидывали мне предложение на регистрацию в отеле, который: мало того, что был почти в 3 раза дороже, так еще и на мои даты не было номеров!!! То есть: я как минимум ночь должен был провести под деревом в парке по их логике? Причем они говорили, что я должен сам оплатить ( даже больше чем в 3 раза дороже), а они компенсируют. Но!: Номеров там на было!!! Да и мало ли- если бы у меня не хватало денег? Что тогда? Так что: мой вердикт: 5 звезд по всем пунктам Вилле!!! Если буду тут еще- остановлюсь у...
Read moreExcellent place! Very kind hospitality. Welcoming cozy rooms. Near to next the SPA Zsory Thermal Bath I recommend to everybody who like retro, quiet, relaxing places. Best location. Sincerely, Eva Feldman from...
Read more