Szombaton az ország legkisebb bisztró éttermében, a Csopaki Restiben jártunk, ahol Karácsony Bence vezetésével egy igazán különleges gasztroélményben volt részünk.
A hely ötlete a covid-időszakban született meg, mikor a budapesti Laurel étterem helyet keresett a korlátozások idejére, így kapóra jött a MÁV pályázata a restik üzemeltetésére. Kezdetben minőségi street foodot kínáltak, de mindig hittek benne, hogy a fine dining élménynek is helye van itt, így született meg a hat fogásos degusztációs menü.
Az étteremben maximum 10 vendég fér el, de mi igazi privát élményt kaptunk a chef asztalnál, mivel ebédre csak ketten foglaltunk, így érkezésünk után ki is tették a "Megtelt" táblát :)
Bence szuper vendéglátó, szívesen mesél az étteremről, az ételekről, úgy általában mindenről, és imádtam nézni, ahogy a Laurel étterem konyháján előkészített hozzávalókból igazi fine fogásokat varázsol az indukciós főzőlapján, vagy épp a teraszon található green eggben.
A kovászos kenyér házi füstölésű vajjal igazán erős kezdés volt, ha csak ezt kapom, már elégedett vagyok. Ezután olyan finomságok következtek, mint a kovászos uborka, créme fraiche, lazacpisztráng kaviárral, krémesre sült káposzta szilvalekvárral, illetve a Laurelben már megkóstolt, erős, ízes kakasleves, aminek az alapja egy nyitás óta rotyogó mesterleves, és a ramentésztát a szemünk előtt készítik el.
A mangalicatarja sütéséhez kisétáltunk a green egghez, plusz a gombapörkölt bodagja is ott készült, és bár hideg volt, a Bence által készített forró mentatea jólesően átmelegített.
Számomra a gombapörkölt volt a gyenge láncszem, túl zsírszegénynek éreztem a kissé száraz bodaghoz, a mangalica és a jus viszont extra szaftos és ízgazdag volt.
A desszert egy Ötvös Zsuzsanna által megálmodott, finom szottyos rumbaba - most épp ginbaba - savanykás meggyel és krémsajttal méltó befejezése volt az ebédnek.
Száraz november lévén a Tüű Péter sommelier által ajánlott borsor sajna kimaradt, de nyáron biztosan...
Read moreMy friend and I, traveling from the United States, unknowingly and unintentionally stumbled across this amazing place while waiting to catch a train back to Budapest and it ended up being one our most special, spontaneous memories from our entire trip! The owners/chef(s) were so hospitable and kind, offering us a comfortable place to sit and sip wine and hot soup/broth while we waited for our train, which was so perfectly comforting on such a chilly and rainy afternoon. It was such a lovely and unexpected experience that we won't soon forget! Thank you so much for the hospitality...
Read moreWe'be been here for the first time and really didn't expect to run across a Michelin restaurant directly at the train station. It was a wonderful experience and really unexpected, to be honest. We almost didn't enjoy the hospitality of this place, but since our train had a 1,5 hour delay, we had a very serious water deficiency. That was the moment we saw the backside of this amazing restaurant. There was a water tap. It really saved us, so big thanks to you. Don't know about the food, but I bet it's cool so would probably...
Read more