Sajnos az ételek minőségéről nincs véleményem. nem jutottunk el odáig... kezdve azzal, hogy abszolút érthetetlen a hely bejárata. az ajtonak tűnő ajtó mögött egy esküvő volt. ezt semmi se jelezte. ok, ez kit érdekel. a másik ajtón belépve azt se tudtuk mihez kezdjünk. senki nem jött oda, senkit nem láttunk a személyzetből. Ekkor feleségem elment a mosdóba. addig én leültem egy asztalhoz. a pincér oda adott két étlapot, majd elment. mikor feleségem visszaért, jelezte nekem, ha nem muszáj ne menjek el a mosdóba. se papir, se szappan, a csap beragadva, folyamatosan ömlik a víz. és hát nem is túl tiszta. újra . megjelent a pincér bácsi. kertünk két sört (bár az étlap nem tartalmazta). itt felhorkant, és eléggé bosszúsan távozott, közben azt mondogatta: hát az el fog tartani ég darabig, nagyon habzik. ekkor kicsit meglepődtünk, úgy éreztük nem látnak szívesen. pár perc múlva megjelent a pincér, üres kézzel és megállt mellettünk. kérdeztem feleségemet, valasztott-e, ő annyit mondott, hogy a lazac stake arat kicsit sokallja, 4900. mondtam neki, hogy elnézted, az csak 4100. itt rájöttünk, a kettőnk étlapja között majdnem 20% árkülönbség volt.... minden ételen... mint írtam, a pincér végig ott állt mellettünk (sor nélkül). hallotta, hogy más árak vannak a két étlapban. igazából nem szólt semmit, csak annyit hogy ezért elkaszalhatjak az éttermet. gyorsan adott egy "jót". és elment. ez volt az a pont, ahol úgy döntöttünk, inkább nem reszkirozzuk meg a rendelést, úgy tűnik nincsenek ma a helyzet magaslatán. kifelé menet szembe jött a sorunk (tényleg jól habzott) mondtuk a pincérnek, elnézést de nem tartunk rá igényt. ekkor feleségem nem tudta kinyitni a kijáratot, mire egy másik pincér mondta hogy nyílik az csak szorul. kifelé menet feleségem megjegyezte hogy még jó hogy nem szakad ki a helyéről. nem kellett több a kettes számú, valószínűleg a ranglétrán feljebb álló pincérnek hogy utánunk szaladjon és számon kérjen minket, mit mondtunk? megismételtuk. érdekes módon elnézést kért, és megígérte, megjavítják. ekkor felhívtuk a figyelmét a wc állapotára. azt mondta megjavítjak ha visszajovunk. hat, ettől elzarkoztunk. erre azt kiabálta utánunk, hogy akkor nem javítják meg !?!?! hát ennyi. szürreális élmény volt. nem biztos, de mint ha a mögöttünk ülők azt mondták volna: nem hagytok...
Read moreSenkinek sem ajánljuk a helyet, különösen Valentin-napkor! :(
A Valentin-napi vacsora számunkra óriási csalódás volt a Gombás Étteremben. Napokkal előre asztalt foglaltunk, hogy biztosítsuk a megfelelő helyet, ennek ellenére amikor odaértünk az étterembe egy kicsit sem kedves pincér elvezetett minket egy zajos zsúfolt kis terembe (nem ahova telefonon asztalt foglaltunk előzetesen), ahol mondta, hogy oda ülünk, ahova akarunk aztán elment és sose láttuk többet (2 asztal volt szabad, semmi tábla rajta, hogy 'reserved' vagy 'foglalt', amellyel azt sugallta volna az étterem, hogy törődtek a foglalásunkkal). Hozzáteszem, hogy annyira túlzsúfolták asztalokkal a termet, hogy alig lehetett beülni az asztalhoz, olyan közel voltak a székek egymáshoz, ráadásul covid időszakban..
Ez a bizonyos terem közel volt az italkiszolgáló helységhez, ezért a meghirdetett 'lekapcsoljuk a lámpákat, villanyoltás az étteremben Valentin-napkor' program nem valósult meg, mert égett a villany, sőt mindenféle csörömpölést és konyhai hangot hallottunk, ami kicsit sem volt romantikus.
A kezdeti nehézségek ellenére leültünk egy asztalhoz, mondtuk, nembaj, Valentin-nap, ha utána kedvesek lesznek és még jót is eszünk, elengedjük ezt. Ennek ellenére 40 percet ültünk ott, egy pincért se láttunk sehol, étlapot/itallapot nem kaptunk, gyertyákat sem gyújtották meg, így 40 perc után távoztunk és átmentünk egy másik étterembe, ahol szeretettel fogadtak pedig ott is volt pörgés rendesen, de össze sem lehet hasonlítani a két étterem hozzáállását. (a mellettünk lévő asztalnál is csalódottak voltak nagyon, hogy velük sem foglalkozott a kutya sem.) Azért megyünk étterembe, különösen Valentin-napkor, hogy egy különleges programunk legyen, és nem egy arrogáns, 'bunkó' kiégett pincér fogadjon minket, aki 2 perc után eltűnik és sose látod többet.
Amikor az étteremből kijöttünk, másokkal is beszéltünk, akik már be se akartak menni, mert ők is látták a káoszt.
Kedves Gombás! Inkább legyen kevesebb vendég egy ilyen neves napon, de legalább ők érezzék jól magukat, mert a tegnapi napon ebben a formában színvonalon aluli kiszolgálásnak és egy színvonalon aluli étteremnek lehettünk a szemtanúi, óriási...
Read moreMa ebédeltünk az étteremben. Előrebocsátanám, hogy emberek vagyunk, becsúszhatnak figyelmetlenségek, vagy hibák, és hogy visszajelzésemet konstruktív kritikának szánom, nem pedig személyes sértésnek, vagy 'lejáratásnak'. Az alább írtakat tapasztaltuk: -Nagyon kellemes a kinti rész, kár, hogy elvett a hangulatból, hogy zavaró hangerővel szólt egy rádiócsatorna, ahol zene helyett hosszasan valami monoton duruzsolást kellett hallgatni. -Mikor csapolt sört szeretett volna az egyikünk rendelni, a felszolgáló olyan stílusban közölte hogy az náluk nincsen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. -A 'csicsa kacsa' nevű étel számomra szinte ehetetlen volt, a húst tudtam belőle elfogyasztani és a többiek adtak az ételükből, hogy én se távozzak éhesen. A pár vékony szeletke kacsahús mellé szánt köret vaníliasodóban (?!) úszkáló, apróra kockázott alma és barack volt és erősen cukros-fahéjas ízű, fánkszerű krokett. Ha a hús nem lett volna ott, simán fel lehetett volna szolgáni desszertként, túlzás nélkül. Én ilyen étellel még életemben nem találkoztam, étteremben pláne. Javasolnám, hogy gondolják át ezt a tételt. -Sajnos a főételekre nagyon sokat kellett várni, annak ellenére, hogy csak a kinti részen ültek vendégek és nem láttuk, hogy bármilyen rendezvény folyt volna. -A főételek elfogyasztása után úgy kellett utána szólni az egyik ott dolgozónak, amikor hirtelen már csak a hátát láttuk távozóban a melletünk lévő asztal kiszolgálása után, hogy esetleg mi is szeretnénk még rendelni, és csak ekkor kapott észbe, hogy akár el lehetne vinni az üres tányérokat is, amik fölött már jó ideje ücsörögtünk, anélkül, hogy bárki felénk nézett volna. -A desszertekkel nem volt gond, finomak voltak és viszonylag gyorsan megérkeztek. -Nem rémlik, hogy akár fizetésnél, akár időközben megkérdezték volna az asztaltársaságot, minden rendben volt-e az ételekkel/kiszolgálással A fentiek miatt sajnos nem túl jó szájízzel távoztunk az étteremből és nem fogunk...
Read more