Nem jártam az étteremben eddig még-és ezután már nem is fogok. Eddig is zavart, hogy miként megoldható, hogy ekkora étlapot tudnak vinni -ilyen széles választék az átlagostól is rosszabb minőséget sejtet -és ez számomra beigazolódott. Mivel váratlan volt sok vendégünk, akik nem szerettek volna elmenni sehová, ezért döntöttünk a rendelés és a házhozszállítás mellett. Sokáig vártam magamban arra, hogy megírjam-e ezt a véleményt vagy csak hagyjam az egészet, de ma találkoztam egy egyszerű büfében szintén ramen levessel, kevesebb, mint a feléért, amit a Happy kínál, a mennyisége és minősége pedig minden tekintetben felülmúlta azt. Szóval a ramen -kihűlt a leves, mire hozzánk ért -földrajzi távolság 1860 méter -. A levesen kívül minden levesbetét hideg, és fölöttébb meglepő, hogy a ramen egyetlen zöldsége a nyers spenót.Gyömbér, fokhagyma, chili, stb sehol.Az íze tömény szója-szósz, semmiben nem érződik, hogy ezt valóban főzték volna, akár csak egy órát is -szóval ne hívják rámennek, aminek köze sincs hozzá.Ugyan ez a helyzet a brassóival -valami teljesen idegen szakácskönyvet használnak, amivel csak az a baj, hogy így a vendég nagyon másra számít, mint amit kap. Nem taglalom tovább, csak azért nem volt óriási csalódás, mert biztos voltam abban, hogy ezt fogjuk kapni, de így hozta az élet, túl vagyunk ezen is.Ami viszont plusz pont-a palacsinta tészta. Illetve a töltelék is elfogadható, ha csak ez lett volna, nem is értékelném. Ebből a helyből jót is lehetne csinálni, az árak már ott vannak, ahol ennyi pénzért lehet jót adni , érdemes lenne megpróbálni. Ez az élmény 2025.05.12.-én ért, azóta morfondírozok, de így érzem most...
Read moreNagyot csalódtam az egyébként jó étteremben. 2022. június 23-án mentünk be a családdal ebédelni. Az ételeket gyorsan kihozták, a legtöbb finom volt. Férjem uborkasalátája azonban láthatóan előző napról maradhatott meg. Az uborkaszeletek fonnyadtak, sötétek és löttyedtek voltak, nyakig úsztak az ecetes lében. A "leves" tetejére lett rátéve a tejföl, ami már tálaláskor elúszott a lében. Jött egy fiatal lány, megkérdezni, hogy ízlik az étel. Épp egy falatot kaptam be.... Nem volt épp alkalmas a látogatása, mikor épp tele volt a szám és mindenki elégedetten ette a tálalt fogásokat. De, ha már megkérdzte, úgy gondoltam mégis szólok. "Az uborkasalátából tudna hozni egy frisset, nert ez tegnapi és nem igazán finom!" Erre a leányzónak megnyúlt az arca, felszökött a szemöldöke és kidülledt a szeme. A férjem meg majnem leharapta a fejemet! El is szégyelltem magam. A leányzó elment, najd visszajött és közölte: " A szakács azt monta, hogy az uborkasalátának 2-3 napig érnie kell." Tessééék????? Na! Most nekem nyúlt meg az arcom! 3 nap múlva az uborka már magàtól kimászik a tálból! Summa-summárom, friss uborkasalátát nem hoztak. De sűrűn ránk tekintgettek a pult mögül megjegyzéseket téve. Én meg családi körben is megsemmisülve.... Hol itt az igazság? Kisasszony! Inkább adminisztrátornak kellne menni back-office-ba, ott nem gond a grimaszolás! A szakácsnak meg a börtön-menzára.... Érdekes, a számla végösszegéből levonták az "érett" uborkasaláta árát! A tulajnak érdemes elgondolkodia az alkalmazottakon. Ő biztosan nem ilyen szolgáltatást szánt a vendégeinek! Talán...
Read moreI used to go to their restaurant in the 16th district. They offer burgers, Asian and Mexican food on the menu card, delivery is possible for an extra price (April 2022). Basically they have the offer of Wasabi restaurants and Happy Food restaurants at the same place. I do like their "Thai soup", I did not like their green curry noodle. Burgers, desserts are all just great, I have not tried Mexican yet. Parking is perfect, free in their own parking lot and on the street as well. Service is all right, they...
Read more