03.10-én 18:21-kor a drive-ban rendeltünk app-on keresztül 2 menüt és nuggetset. Azonban sajnos a megrendelt és előre kifizetett ételeink közül kimaradt 2 sajtburger és 1 krumpli. Sajnos ez már nem először fordult elő, de korábban maximum 1 burger vagy krumpli maradt ki, így elengedtük a dolgot (legyen borravaló). 6500 ft-ot fizettem és mondhatnám, hogy felét kaptam meg, de ezt már csak hazaérkezés után vettük észre. Megpróbáltuk felhívni az itt talált szám alapján a helyet, hogy megoldást találjunk, azonban úgy tűnt, hogy felvették ugyan a telefont, de senki sem szólt bele, így nem tudtunk egyről a kettőre jutni. Bonyolította a dolgot, hogy az app-on is meg szerettem volna írni a problémát, de hiába kattintottam az elküld gombra, nem történt semmi. A blokkon talált weboldalon értékeltem a kiszolgálást, azonban ez továbbra sem ad megoldást a jövőre vonatkozóan.Tehát ezentúl mit tegyek, ha gondom adódik, hol, milyen formában jelezhetem? Minden alkalommal álljunk ott a sorban addig, amíg nem leltároztuk át a csomagunk tartalmát (feltartva ezzel az autós sort)? Milyen megoldás létezik erre, ha telefonon sem érjük el a helyet és sehol sem lehet...
Read moreBurger king, just as Mc Donald's is really good at creating that familiar feel. If you've been to one burger king you've been to all and this place is no different. Which is good. The food is great, the place has a nice outdoor area to eat on a nice day and there is even a little climbing whatnot tower...
Read moreKedves munkatársatok az Istenért nem akarta megérteni, hogy két külön rendelést szeretnénk leadni amit külön fizetnénk, ebből az egyik appos rendelés. Miután valahogy mégis sikerült megértettük vele szó szerint le lettünk korholva, hogy máskor ilyet ne nagyon csináljunk mert nem lehet megoldani. A tartalmat megértettük, a stílust viszont nem... Továbbá, a nagy papírtáskába fordítva került bele mind a kettő krumpli, így kihullott az összes az aljára ; összesen volt 4 üdítőnk és két fagyink. Egy pohártartón kaptunk felstócolva 5 terméket, mivel az egyik közepes üdítő valahogy lemaradt... Továbbá a kanalakat a fagyihoz csomagolás nélkül kaptuk meg és porosan, nem tudom ez másnak mennyire számít higiénikusnak de nekünk egyáltalán nem. Értem én, hogy kapja be a vendég mert komplikál a rendelésnél, de azért ez már sok... :) (ha nem kellett volna sietünk biztosan visszafordultunk volna megbeszélni mindezt a...
Read more