A Fellegvárhoz hasonlóan lélegzetelállító látványt nyújtó (melyhez a Duna nem kevésbé hatásos hátteret szolgáltat) Salamon-torony számos esküvői ceremónia színhelye napjainkban is, illetve a hozzá kapcsolódó tornapályán kerülnek rendszeres megrendezésre a Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozatának középkori lovagi torna bemutatói.
A Salamon-torony tavasztól-őszig Visegrád egyik legaktívabb látványossága, ahol egy-egy lovagi tornát, egy-egy dobos díszmenetet a hét szinte bármely napján láthatsz.
A Salamon-toronynak, Visegrád egyik szimbólumának legnagyobb rejtélye éppen közszájon forgó, megtévesztő elnevezése. Salamon király ugyanis semmiképpen sem raboskodhatott a Fellegvár lakótornyában (amit ma, engedve a hagyománynak, mi is Salamon-toronynak hívunk), hiszen Salamon a XI. században volt foglya Visegrádon László királynak, a kettős várrendszer elkészültéről azonban csak 1256-ban ad hírt az első, hivatalos oklevél IV. Béla uralkodásának korából.
Akkor van „igazunk” tehát, ha a XIII. század közepén, a Fellegvárral egy időben, annak szerves elemeként épült várrészt visegrádi alsó várnak, vagy lakótoronynak nevezzük.
A visegrádi alsó vár, melyet IV. Bélától Mátyás királyig valamennyi magyar uralkodó folyamatosan korszerűsített, alapvetően három feladatot látott el mindvégig: katonai célokat szolgáló erődítmény, ispáni lakóhely, valamint királyi szálláshely volt. Erődítésfalai mögött berendezkedve a Budát és Esztergomot, e két rendkívüli fontosságú várost összekötő országutat, valamint a dunai hajózási útvonalakat is precízen...
Read more• The Visegrád Castle, a grand palace complex in Hungary, was built in the 13th century and renovated in the late Gothic style by King Matthias Corvinus in the 15th century.
• The Ottomans occupied Visegrád in 1544, causing the palace to fall into ruin and be covered by earth in the 18th century.
• Excavations began in 1934 and are still ongoing, with the castle now a UNESCO World Heritage Site and a popular tourist...
Read moreThis castle was gorgeous, staff were lovely. The battle of knights was hilarious and incredibly well executed- there was audience participation and at the end we could try some activities (such as archery, throwing ninja stars, sitting on chair of nails). Overall great experience (with complementary wine and juice) completely worthwhile...
Read more