Még egy 3 csillagos szállodától is sokkal többet várnék. Először is, nem lehetett előre parkolót foglalni, csak becsekkolási sorrendben lehetséges, ezért a tervezettnél korábban kellett érkeznünk, hogy biztosítsunk magunknak egyet, ugyanis a közelben normális parkolási lehetőség nincs, a szállodához is csak engedéllyel lehet odahajtani. A szobák nagyon alacsony felszereltségűek, Kispált tudnám idézni: "Ágy, Asztal, TV". Még egy bútor sincs, amire a bőröndöt fel lehetne tenni, hogy az ember ki tudja azt pakolni. Az ágy kriminális. Teljesen instabil, görgős, mozog össze-vissza, még éjjel is fel kellett kelni visszatolni a helyére. Kétágyas rendelés esetén egymás mellé tolnak két ilyet, ami reggelre már jelentős távolságra van egymástól. Pároknak egyáltalán nem ajánlott. A matrac puha, nem lehet rajta jót aludni. Nem viccelek: leköltöztünk a földre aludni. Bár nincs szőnyeg sem letéve. Az asztal olyan kicsi és alacsony, hogy használhatatlan, legfeljebb a földön ülve lehetséges. A TV amúgy picike, és kilóg belőle egy falra szerelt vezetékes telefon. (kíváncsi lennék ki és mire használta utoljára...). A fürdő elfogadható, bár a hajszárító felejtős. Zavaró a szagelszívó (?!) is, ami random elindul (éjszaka is) és zúg. A reggeli minden nap ugyanaz, virsli, rántotta, felvágott, sajt, joghurt: 2 nap után már gáz. Maga a szálloda elhelyezkedése jó, de közlekedés...
Read moreÖsszességében inkább pozitív volt a tapasztalat, az épület szerethető és igényesen, korhű módon felújított, a szobák pont annyira minimalisták, amennyire kell; a reggeli bőséges, a választék jó, a személyzet kedves. Fontos tudni, hogy nincs légkondi – szerencsére a többszáz éves falak jól tartják a relatíve hűvös hőmérsékletet és este lehet szellőztetni. Az viszont gond volt, hogy mivel műemléki épület, szúnyogháló sincs, vagyis szellőztetni csak teljes sötétségben lehet. Akinek pedig gondot okoz, hogy nincs sötétítés, az gondolja meg kétszer, ugyanis a függönyök nagyjából semmit nem oldanak meg, vagyis az első napsugaraktól kezdve a szobákban gyakorlatilag világos van. Nyáron ez ugye hajnali fél 5… Ez azért tud fájdalmas lenni. A spaletták segítenek valamit, csak akkor meg friss levegő nem jut be, ami meg – ismét csak nyáron – a hőség elleni egyetlen természetes védekezés lehetne. Összességében bőven ajánlható szálloda – ugyanakkor nagyon meglepő, hogy az üzemeltető nemzetközi cég nem küldött a távozás után „please tell us how you liked our hotel” kérdőívet… Ja és a parkolás: felesleges a botrányosan drága (napi 6500 forint) szállodai tarifát fizetni, két sarokra napi 800 forintért nyugodtan meg...
Read more3.8.2025 communication behavior of staff like in old socialist times....of course the guest is guilty if 1.the hotel may not answer to a parking request within one day, 2.may not provide information about restricted access due to a festival and in general ä:"its weekend,festival and the booking department...
Read more