Véleményem szerint a fentebb látható értékelések hízelgőek az étteremre nézve! Előre egyeztetett időpontra, 2 féle ételt (halászlé és sültes tál) megrendelve 40+ fős csoporttal érkeztünk. A személyzet előre megterített. Azzal fogadtak bennünket, hogy a halászlét evők az erre a célra terített asztalokhoz, a sültet evők a másik fajta asztalokhoz üljenek. Ez elsőre okozott némi káoszt a csapatban, de megoldottuk. Családi és baráti alapon szerveződve, "vegyesen" ültünk le. Az asztalok páratlan számú terítékkel voltak ellátva, lévén falmentiek. Két társaság, 6-8 fő állva maradt, mivel már csak elszórtam voltak üres ülőhelyek. A pincérek azt javasolták, osztódjanak szét az üres helyekre. Erre nem voltak hajlandóak, kerestek üres asztalokat. nagy nehezen kaptak terítéket is. Vagy 20 perc után összeírták az italokat. Azok kiszolgálása úgy történt, hogy egy tálcányi (5-6 féle itallal) beállt a pincér középre, elkiáltotta magát, hogy: ki kért bodzás limonádét? Aki előbb jelentkezett, oda vitte. Aztán rákérdezett a következő italra. Össze-vissza szaladgálva osztotta szét az innivalót. Fájdalmas volt nézni ezt a rendszertelenséget. Volt, aki az ottlétünk végéig sem kapta meg az ásványvizét. Nekem kétszer akartak korsónyi sör helyett pohárral adni, a nejemnek háromszor hoztak mentes kólát, holott hagyományos Coca Colát kért. Az ételek felszolgálása sem volt zökkenőmentes. A mi 5 fős, halászlére terített asztalunkhoz kihoztak egy jénai tál bajai (tésztás) hallevet és egy külön tál halszeletet. Csak ketten kértünk halászlevet, a másik két személy sültet evett (volna). A szomszéd asztaltól betársult egy úr, mert ők egyáltalán nem kaptak halászlevet. Nekem már úgy felszaladt a vérnyomásom, hogy az étvágyam is teljesen elment. Imádom a halászlevet, de tásztával nem tudom lenyelni. Mohácson legalább megkérdezték, kérek-e bele tésztát, így megelőztük a problémát. Végül 3 dl-nyi üres hallevet bekanalaztam.A terem másik végéből jutott el a hír hozzánk, hogy ott semmit nem kaptak. Így két asztaltól személyesen vittük át a megmaradt (kihűlt) hallevet és a szeleteket nekik, hogy ne maradjanak éhen. A sültes tálak -úgy ahogy- rendjén voltak. Kiderült, hogy egy szelet kenyeret 550 Ft-ér akartak adni. Itallapot nem láttunk és a neten sem találtam. De lehet, figyelmetlen vagyok. A fizetés sem volt egyszerű. Az előzetes megállapodás szerint az ételt a szervező egy összegben az italt mindenki egyénileg rendezi. A személyzet másként gondolta. Nem nyertek. Kimentem a söntéshez és az asztalunk rendelését ott fizettem. Háromszor kellett elismételnem a fogyasztásunkat: 1 mentes ásványvíz, 1 Cola, 1 bodzás limonádé és 1 korsó sör. Fizettem 4.330,-Ft-ot. 20 Ft borravalót azért adtam, hogy elmondhassam: 60 éves elmúltam, de vendéglátó ipari helyen ilyen kaotikus kiszolgálásban még nem volt részem. Az, hogy a vendéglős maga dönti el, hogy ki kivel üljön? túlmegy minden határon. A vendégek családi, vagy baráti alapon szerveződnek. A válasz az volt, hogy ők honnan tudták volna előre, hogy mi hogy akarunk ülni? Erre csak azt tudtam válaszolni hogy: tapasztalatból. Egy szabálykövető kínai csoporttal lehet, ezt az ültetési rendet, -talán- meg lehet csinálni. De mi őslakosok vagyunk. Tudhatták volna, hogy nem fog működni. Az egésznek az volt a hozadéka, hogy hazafelé buszozva volt téma bőven. De abban megegyeztünk, hogy oda soha többé nem térünk vissza és akit lehet, lebeszélünk a Véndió vendéglőről. Inkább ettünk volna az algyői Halászcsárdában. Mivel ott a halászlé is klasszisokkal veri az itt kapottat. Ezt a vendéglőt csak erős...
Read moreNice restaurant with wide space. Food is average on some occasions a little too pricey that depends on what you choose. The only big problem we had is that restaurant is listed as wheelchair accessible... Which is not. The restroom that is accessible with wheelchair accessibility is separated from the restaurant and the doors are too narrow so we had to use the one toilet room that is used by the staff I suppose. They are pleasant to help us out by that way. Unfortunately they told us that the restaurant was never made wheelchair accessible they tried it but that project was put off very shortly. Although they say on Google maps that they are wheelchair accessible in every way. Parking lot was full with holes and accessible entrance in restaurant is on the side that is not used very often so the water had to unlock the door for us to enter... So all in all if you want some average dishes that you can find in any restaurant but here with a better atmosphere I recommend this restaurant. If you are wheelchair 👨🦽user. I don't...
Read moreTisztelt Vendégek! Minősíthetetlen panaszkezeléssel találkoztunk, mely súlyos aggályokat vet fel a bajai Véndió Étterem minőségbiztosításával kapcsolatban. Heten beültünk az étterembe családommal. Fiam steaket rendelt rizzsel. A húsban egy kis üvegszilánkra harapott rá, a hozzá rendelt rizsben pedig egy kemény sülthal uszonydarabot talált. A pincért megkértük, hogy a két az ételbe nem való tárgyat vigye be a szakácsnak és kérdezze meg, hogy hogyan történhetett ilyen. A szakács ahelyett, hogy kijött volna az asztalhoz, üzent a pincérrel, hogy az üveg egy „sókristály”, a haldarab pedig a díszítésre szolgáló „szárított paprika”. Mivel a szakács nem jött az asztalhoz, fiammal a szakácshoz mentünk és szerettük volna együtt megnézni vele a két reklamált tárgyat, azonban az már nem volt meg. A szakácsot a szilánkról és a haldarabról készült fotóval szembesítettem. Kértem, hogy beszéljenek az üzletvezetővel, aki nem volt az étteremben. Az üzletvezetőt végül nekem kellett hívnom, akinek elmondtam, hogy a szilánk véleményünk szerint nem lehet sókristály, mivel fényes, éles, nagyon kemény és nem sós volt, a szárított hagyma pedig egyértelműen nem úgy néz ki, mint egy csontos haluszony. Annak ellenére, hogy nem látta a tárgyakat, megrökönyödésemre és tiltakozásomra azt mondta, hogy a kérdésben a szakácsnak ad igazat. Ahelyett, hogy az étterem nevében sűrűn elnézést kértek volna, végül a steaket felszámolták a számlán. A helyes döntés nyilván egy új már jobban ellenőrzött étel felszolgálása lett volna a bocsánatkérés mellett. Az ilyen panaszkezelési gyakorlat súlyos aggályokat vet fel az étterem belső működésével kapcsolatban. (A fenti leíráshoz mellékeljük a szilánkról és a haluszonyról készült fotót, valamint a...
Read more