Több helyen étkeztünk Barin, de ez messze túlszárnyalta az összeset. Kicsit ugyan kiesik a belvárostól (bár a 20-as és E busszal, ami Bari Central-ból indul, 10 perc alatt itt lehet lenni), de megéri ellátogatni ide egy romantikus, vagy családi vacsorára. A kiszolgálás teljesen rendben van (az angoljuk gyenge/közepes, de ide nem is kell több a konyhanyelvnél :)), az ételek szuperek (elsősorban a helyiek törzshelye, így echte, minőségi olasz fogások kerülnek az asztalunkra), és nagyon rugalmasak mindenben (egyik este nem tudtak étvágygerjesztő gyanánt olívabogyóval szolgálni, amit abban a pillanatban szomorúan konstatáltunk, de kisvártatva megleptek minket egy adag ráksalátával és bruschettával - mindkettő isteni volt, a figyelmességről nem is beszélve). Bármelyik fogáson variálhattunk, nem problémáztak rajta. Mi nagyon kellemes élményekkel - és tele pocakkal - távoztunk minden alkalommal. Csak ajánlani tudom azoknak, akik nem mindig a belváros kavalkádjában szeretnének enni, főleg, hogy ott sokszor futottunk bele abba, hogy nem volt már sehol hely, vagy nagyon sokat kellet várni az asztalra - mindezt sokszor igen bunkón közölték. Itt, a Pic Nic-ben foglalás nélkül is mindig tudtak asztallal szolgálni. Az étlapjuk gazdag, a személyzet barátságos/figyelmes, a hely családias/kellemes és gyerekbarát. 10 csillagot is adnék,...
Read moreCi siamo recati in questo posto basandoci sulle recensioni. Neanche arrivati e già ci vengono chieste le bevande, può starci, è sabato sera ed è consuetudine far presto per fare più incasso possibile. Tuttavia, non puoi levarmi il piatto con ancora dentro il cibo, ne tantomeno cercare di truffarmi! Abbiamo chiesto un vino rosato, in uno slancio da somellier, il cameriere se n'è uscito con sto bicchiere fatto mischiando vino rosso e bianco non bene identificabili (visto con i miei occhi). Alla nostra rimostranza, è venuto al tavolo con una bottiglia e l'ha aperta davanti a noi, farlo prima no??? Sul conto hanno provato a fregarci con 8€ di sconto dopo averne aggiunti 30 per due antipasti mai presi e dopo aver aumentato i prezzi di un paio di alimenti giustificandosi con "il menù non è aggiornato sui prezzi". Bella scusa, è forse colpa del cliente se voi non aggiornate i prezzi? Due pizze sono state sbagliate e uno straccetto di manzo al pistacchio si è trasformato in una pizza stracciatella e pistacchio. Qualità del cibo appena sufficiente e porzioni...
Read moreДоброго дня. Були в цьому закладі на вечері з хлопцем. Не можу сказати, що рекомендую його для відвідування туристами. Чому саме така відповідь. Ми прийшли в 18.50 на що нам сказали, що заклад працює з 19.00. Добре почекали і зайшли пізніше. При замовленні спагеті з мідіями і пасти з морепродуктами офіціант повідомив нас що це однакові страви і немає сенсу замовляли різні, і вони принесуть пасту. Але чомусь я не згадала що паста була дорожча, ніж спагеті. Одразу як ми сіли за стіл нас поставили пляшку води. Мабудь для того, що паста була дуже солона. Врятував їх десерт і вино, але коли я побачила рахунок була здивована. В рахунку була вказана ціна води, ціна посадки за стіл, крему до пана коти. Що в сумі збільшило вартість чеку на 10€.
Ми не сплатили цієї суми, але через те що жили в готелі який був поряд. Власник готелю нас впізнав і нам зробили знижку, але все ж таки будо не приємно, що туристів які не знають італійської, так обдурюють і нічого...
Read more