Nagyon szép a kert, sajnos a rózsák nagy részét a szárazság tönkretette. "A Szolnok szívében található Verseghy park egy igazán különleges látnivalót kínál a Tisza – parti városba látogatóknak. A barokk stílusú, Rerrich Béla által tervezett park 1930-ban épült meg. A Tisza-hídtól kezdődően, a folyóval párhuzamosan helyezkedett el, szabályos szerkesztésű mértani kert volt, illeszkedett a megyeháza hátsó homlokzatának tagozódásához és íves lezárást kapott. A területen már ekkor rozáriumot, azaz rózsakertet alakítottak ki, ahol magyar nemesítésű rózsafajtákat telepítettek. Ezek jellemzője, hogy rendkívül dekoratív fajták, rezisztensek (ellenállók a betegségeknek) és szárazságtűrők. A több hektáron elhelyezkedő park hamar a szolnokiak közkedvelt pihenőhelyévé vált, a város lakói szívesen sétáltak a gyönyörű rózsák között, a park közepén a rózsalugasok alatt pedig egy fából készült pergola épült, ahol zenekarok játszották a kor akkori slágereit. A csodás rózsaillat kedvező széljárás esetén az egész várost átjárta.
Később azonban a park egy része beépítésre került, mivel itt alakították ki a szolnoki Damjanich János Uszodát 1949-ben, így a rózsák és a pergola is eltűnt a szolnokiak életéből.
A 2000. évi árvíz tovább rontotta a megmaradó terület állapotát is, ezért az rekonstrukcióra szorult.
A közel 80 éves vadgesztenye fasor és az allék alatt 1000 négyzetméter egynyári virágfelületet alakítottak ki. 2009-ben a terület újjászületett, az 1920-as évek parkját álmodták ide újra a tervezők és a város vezetői. Ezzel Szolnok szívébe visszatértek a rózsák, újra látható a pergola, így 2010 óta a Verseghy park és a Rózsakert ismét régi fényében tündökölve, közel 300 fajta rózsával várja a szolnokiakat és a város...
Read moreThe place is very beautiful and it will be amazing if you visit during autumn and summer. The river nearby is very calm and enough space is there is to view the riverbank. Should be included more items for kids and it would be better if there is...
Read moreA Szolnok szívében található Verseghy park egy igazán különleges látnivalót kínál a Tisza-parti városba látogatóknak. A mai napig nagyon szépen karbantartott park. A barokk stílusú, Rerrich Béla által tervezett park 1930-ban épült meg. A Tisza-hídtól kezdődően, a folyóval párhuzamosan helyezkedett el, szabályos szerkesztésű mértani kert volt, illeszkedett a megyeháza hátsó homlokzatának tagozódásához és íves lezárást kapott. A területen már ekkor rozáriumot, azaz rózsakertet alakítottak ki, ahol magyar nemesítésű rózsafajtákat telepítettek. Ezek jellemzője, hogy rendkívül dekoratív fajták, rezisztensek (ellenállók a betegségeknek) és Mindenképp érdemes megnézni aki Szolnokra tervez...
Read more