Az Egyelek+ személyzetét még 2012-ből ismerem, amikor néhány épülettel arrébb, de ugyanúgy az Árpád úton egy ruhaboltot átalakítva megnyitották az étkezdét. Zatykó Károly és anyósa Csilla voltak akkoriban a helyiségben. Károly főzött, Csilla kiszolgált, adminisztrált. Azt hiszem úgy leltem rájuk, hogy az Árpád úti Erste-be jártam vállalkozóként és útba estek. A helyiség egész pici volt, a fal mellett két oldalon pult , bárszékekkel. Azonnal meglepett az a gyorsaság, amivel Károly elkészítette a frissensülteket, ráadásul mindig egy kis ételkompozíciót varázsolt, már-már "fine dining" szintre emelve a tálalást. Az íz pedig magért beszélt, nagyon finomak voltak a legegyszerűbb fogások is: rántott vagy grillezett sajt, rántott csirkemell vagy borjúszelet, de mindjárt voltak a kínálatban halas dolgok is (pl. fish and chips), amit különösen díjaztam. Karesz értette a módját, hogy mindig hozzátegye azt a pluszt, hogy élménnyel távozhass. Persze lejött gyorsan, hogy itt igazi séffel áll szemben az ember. A Bock Bisztróban pallérozódott a családi egység megnyitása előtt. Hamarosan kicsinek bizonyult a helység, ebédidőben várakozó sorok alakultak ki az étkezde előtt. Nyárra utcafronti asztalokkal tudtak bővíteni. 2014 végén költöztek át a jelenlegi helyre, ahol már jó néhány asztal van, egyszerre talán harmincan is étkezhetnek. Személyzetet is bővítettek, s mára már ketten szakácskodnak és még négyen dolgoznak a kezük alá. Továbbra is étkezde, azaz nincs pincér általi kiszolgálás, de ebédidőben itt valóban haladni kell, annyian vannak, nincs idő a hosszas elmélázgatásra. Az ételszínvonal mit sem esett, sőt a nagyobb lehetőségeknek köszönhetően Károly egyedi burgerekkel is bővített (p. érlelt marhaburger vörös cheddar sajttal), és néhány egész komoly elkészítést igénylő étel is felkerült az állandó kínálatba: báránycsülök parmezánnal, és szárított paradicsommal (kedvencem), ropogós sertéscsülök juhtúrós sztrapacskával, szarvasfilé áfonyamártásban édesburgonyával. A kínálatban hangsúlyos szerep jut a halaknak is: süllőfilé, egészben sült pisztráng, a már említett fish&chips, és a tengeri kínálatból: kókusztejes rákleves, vagy tintahal (fokhagymás sült és házi morzsában pirított verzió is). Merész vállalások ezek olyan környéken, ahol korábban a magyar konyha alapjain túl nem hiszem, hogy túllépett volna bárki. Viszont messzemenően bevált, nevet szerzett magának az Egyelek+ (a névadó egyébként Károly felesége, aki ugyanúgy Csilla). A desszert sem elfelejtendő, legyen az egy lúdlábtorta, túrógombóc, egy mousse, esetleg "csak" palacsinta, mind-mind saját készítés, és finom, ötletes. Van kétfogásos napi menü, ami kijön 1.000,-Ft alatt, de ugyanúgy egy főétel magában is belefér 1.500-1.700,-Ft-ba. A különleges kínálatnak köszönhetően el lehet jutni magasabb árrégiókba is, de nagyon jól ki van ez találva, hogy mindenki meglelje a "fogára valót". Mindennek köszönhetően igényes közönség jár az étkezdébe. Egy felirat a falon: "WI-FI nincs, beszélgessetek" - s valahol jogos, itt tényleg érdemes ebédidőben az ételre koncentrálni. Este nyolcig nyitva tartanak, így várják a vacsorázókat is, kivéve szombaton, amikor 16:00-kor bezárnak (vasárnap végig zárva). Kávéval nem szolgálnak, de ezt vállaltan teszik.
Már az elején mondtam, hogy Zatykó Károly, mint séf kezében benne van egy Michelin csillag, és ilyen tehetséggel, odaadással meg is érdemelné a kiteljesedést. Reméljük, hogy a következő megnyitandó egységében egy olyan konyhát vihet többünk még...
Read moreA negatív véleményt is illik elfogadni kedves Egyelek+modern étkezde. Ha attól féltek hogy negatív vélemény érkezik, ne nyiss éttermet vagy legalábbis ne vízezd fel a levest😊 mint vásárló a kifizetett terméket van jogom értékelni, ha nem megfelelő a minőség. Persze ez 10/3 alkalommal fordul elő, de úgy látom van mit rejtegetni mert az az étterem ahol nincs gond, szabadon hagyja a vélemény formálást. Diszkriminatív hogy azért utasítják el a rendelést mert negatív értékelést kaptak legutóbb.. állításuk szerint ez nekik nem vet jó fényt az étteremre.
Jelzem az nem vet jó fényt az étteremre hogy a hölgy akivel beszéltem, nem hagyta kifejezni magam, túl kellett kiabálni mert minden mondatomba belevágott..
Az ÉTELELLÁTÓ étterem esetleges negatív értékelés után felhívott majd volt amikor a főnök hozta ki a rendelt levest, mert a futár kiöntötte!😉 nem mindegy hogy ki hogy kezeli a problémát! Mindenesetre van bőven étterem ami korrekt, és nem fél ha lebukik a vízezett levesekkel:) több adag.. rossz minőség....
Read moreAz husi finom volt, szerettem volna rizst koretnek, nekem a holgy azt mondta nincs, de az utannam fizeto vendegnek azt mondta mindjart kesz. Meg is lepodtem, es kerdeztem, hogy akkor megis van? Azt felelte igen, mindjart elkeszul, csak az elobb ezt meg nem tudta. Persze en addigra mar megkaptam a sult krumplimat. :( De ez mind 2 perc alatt. Es senki nem jott ki szolni neki, hanem ő szólt hatra. Ugy tunik en nem erdemeltem meg, hogy hatra kiabaljon lesz-e rizs. Kerdeztem h van-e valami savanyusag, vagy salata, valami a husihoz. Helyeselt, de aztan semmit sem kaptam, es a villara, hogy enni tudjak tobb percet vartam, mert nem volt kihelyezve tiszta. Vallto penz sem volt a kasszaba. Egyszoval egy kaosz az ami ott volt/van. Pozitiv hogy a mosdo tiszta es jo illatu, de a folyekony szappanbol is, epp az utolso nyomast preseltem ki. Ezek ellenere nem gondolom, hogy rossz hely lehet, mert rengetegen voltak. De én biztos, hogy tobbet nem megyek, foleg, hogy arban sem...
Read more