A jegyet nem kell előre megvenni, de érdemes online foglalni. A túra pontosan indult, viszont érdemes kicsivel előbb érkezni. A túra két részből áll, két külön vezetővel, más hangulattal, más berendezéssel, stb... A "időutazós" rész: a bácsi egy karakter, nekem egyébként bejött, jót derültem a megszólalásain. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy nem fog mindenkinek. (Az igaz, volt néhány aktuálpolitikai megszólalása. Ez annyiban zavart, hogy egy kvázi edukatívnak szánt program alatt nem szeretnék politikai szlogeneket hallgatni, egyik oldalról sem. Valami kis kapcsolódása volt az eredeti mondandóhoz, de bőven kihagyható lett volna az a pár mondat.) A díszlet itt egész jó volt, bár azért volt néhány történelmi pontatlanság (pl, a hunos résznél és van egy tábla 896 felirattal, viszont Attila, a hun az 5.században élt) Ez persze már igencsak részletkérdés, és a bácsi ki is emelte a végén, hogy a bemutatott korok nem akadémiai pontossággal vannak bemutatva. Ez a rész kb 45 percig tartott. A második részben egy fiatalabb srác vezetett minket, itt kicsit kedélyesebb volt a hangulat, egy idő után talán túlságosan is. A régi eszközök, élet bemutatása egyébként érdekes volt, és magáról a pincerendszerről is mesélt. Itt a díszlet tényleg korabelinek tűnt, viszont mivel itt egy hosszabb szakaszon mentünk végig valóban ritkásabb volt a berendezés. Nekem egy kicsit túl sok volt a "haverjaim azt mondják, én hülye vagyok" és a "mi egriek, mi aztán sok bort iszunk" poén. Ez a rész kb 1 óra volt, szóval időben tényleg megvolt a 1,5-2 óra. Szóval leginkább egy törióra-néprajzóra-standup volt, nekem egyébként tetszett összességében, de érthető az is, ha valakinek ez...
Read moreSzerkesztve, válasz a tulajdonos válaszára (direktben arra nem enged). Nem volt mit félreérteni azon, hogy -idézve az ott lévő férfi kollégáját - 12 órakor nem indítják el a túrát, mert 3 embernek nem jó, mert ez egy csoportos túra. És próbálják egybe összeszervezni az embereket. Azt már utólag mondták a gyerekek, hogy amikor az éppen kint ücsörgő kollégájuk észrevette, hogy jövünk, bement a pénztáros kolléganőhöz, mondott neki valamit, majd kiment. Ezután kaptuk a pénztáros kolléganőtől 11:05kor az elutasítást a 12 órai túrára azzal, hogy a 14 órás túrára tud felírni. És amikor én ezt nem akartam elfogadni, mivel nem az volt az indok, hogy betelt a 12 órai túra, akkor jött be ismét a férfi kollégájuk, és mondta a fenti dolgokat. A többi véleményt elolvasva, azok, akik bejutnak általában jó véleménnyel vannak. De nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a kritikán aluli hozzáállás miatt nem jutnak be, és mégis mindig abban akarják keresni a hibát, aki a kritikát adja.
Nem jutottunk be, mert 11 órakor érkezve a meghirdetett déli időpontra szerettünk volna jegyet venni, és lett is volna hely, de elmondás szerint nem akartak 3 embernek túrát indítani. A délután 2 órás időpontra írtak volna fel minket. Hiába jeleztem, hogy az nekünk már késő, mert utána az ország másik felébe utazunk még. Előre nem foglaltunk, mert nem tudtuk kiszámítani a pontos érkezésünket, és a honlapon sehol sem írják, hogy kell egy minimum létszám a túra indításához. Elhiszem, hogy kényelmesebb ülni, és beszélgetni, ahogy ezt a személyzet egyik tagja tette, amikor odaértünk, de munkaidőben talán dolgozni kellene. Ha nem akarnak 3 embernek túrát indítani, akkor azt a honlapon is...
Read moreWe visited it last Summer. We arrived 2 minutes late for the show time. 2 minutes late not more! No other visitors came so no show has started. And he made us wait 1 whole hour including my 65 year old mother, hoping that there will be more people until then. But still no other visitors came. So he started the show after one hour. He was boring, with no sense of humour and tried to intimidate us a couple of times,ie. If you have read this..... you would know, etc. Very poor performance!!!!! Not worth it at all! Don't recommend...
Read more