Amikor megérkeztünk, elküldtek, hogy csak 40 perc múlva lesz asztal. Ez rendben is van, tele voltak. De, mint az kiderült később csak a kinti rész volt tele, bent összesen 2 ember ebédelt... Végül egy kis séta után visszamentünk,ahol az egyik hölgy pincér kedvesen fogadott minket, a két férfi pincér ha lehetett volna be sem enged. Ez teljes rejtély számomra, mert volt szabad asztal, nem értettem a problémát. A kiszolgálás nagyon lassú volt. 5ből 2 pincér volt valamennyire kedves, a többi képeket vágott mindenre (nem csak ránk), hangosan megjegyzéseket tettek, látszott, hogy valami nincs rendben, a vendégekkel sem úgy beszéltek, ahogy az illene egy vendéglátó helyen. Az étel közepes volt, messze nem kiemelkedő, de nem is rossz. A leves kicsit sós volt, a többi meg semmi extra. Az ételekre rengeteget kellett várni, ennél már csak a számlára meg a fizetésre kellett többet várni. Sőt, túlzok, mert miután szóltunk, hogy fizetnénk, fél órával később újra jeleztük, hogy fizetnénk. Erre a pufi pincér csak odaugatta, hogy mennyi lesz és számlát se hozott. Ezen annyira meglepődtem, lesokkolódtam, hogy kifizettem, de persze ez az én hibám, butaság volt. Amúgy a mögöttünk lévő asztalhoz meg más asztal számlájat vitték ki és mikor ezt szóvá tették, nem kértek bocsánatot, csak pofákat vágtak. A mellettünk lévő asztalhoz meg amikor megérkeztek fél óráig oda se mentek, aztán a fiatalember odament és elvett két étlapot, erre meg teljesen fel voltak háborodva. Fura hely. Kicsit se lehet azzal vádolni őket, hogy vendégcentrikusak lennének. A hangulata amúgy az étteremnek pont az amit vártunk, a benti rész és a kinti rész nagyon hangulatos, tök jó, hogy van a gyerekeknek mászóka. Azt hiszem, ha egy picivel jobbak lennének az ételek és a pincéreket lecserélnék (vagy rendesen megfizetnék,nem tudom mi a baj), akkor egy nagyon szuper kis hely is lehetne. Sajnálom a rossz...
Read moreReally romantic and traditional restaurant. They have really delicious food with big portions for a very good price. The menu is in Hungarian, English and German. The staff was really friendly and we even had someone play the accordion. It's a bit outside the city center but easy to reach by tram or bus.
I came here 6 Years ago and now I visited again last month. No regrets! I ordered the Németvölgyi pacsni ( I had it last time and had to order again) and it is so delicious! You...
Read moreIt is an old place, with a long history and many fish-dishes on the menue. They still do everything by hand, so no mirelit, which is the case in many places nowadays. And the wife can get her special order from the kitchen - no BS about "it is not in the computer", as the case with the neighboring places. Not a fancy, modern place where you will find any famous people, just good food. Update September 2024: Visited for lunch -...
Read more