A Templomkert Étteremről és Sörözőről kétség kívül, csak mint Szeged legrangosabb, legnívósabb étterméről beszélhetünk. Minden egyes alkalommal, amikor hallgatótársaimmal, barátaimmal átlépünk szeretettől lengő ajtaján, magával ránt minket egy olyasfajta hangulat, amely egyszerűen nem engedi meg számunkra, hogy onnan akár egy gyakorlat vagy ZH okán idő előtt távozzunk. Képtelenek vagyunk rá... Szavakkal egyszerűen le nem írható mennyire egyedi kuriózumának számít ez a kis barátságos vendéglő a református templom mögött. Zászlóshajóként vonul elöl a többi étterem előtt, mintegy maga mögé parancsolva a szote menzát, zsiványos éttermet, tündér konyhát és a Móres bárkonyhát (utóbbi kettő esetében kimondottan egyszerű dolga volt). Az egyik utolsó régi igazi ízig-vérig szegedi, kifőzde, ahol nem csak egyszerű vendég szeretettel, baráti, családias hangon köszöntik vendégeiket legyen az bölcsész, jog hallgató, orvos, politológus, hajléktalan, alkoholista szerény szép lélek. A vendégek a bejárattól balra, belépve a konyhátol jobbra és tovább menve a pult mellett is megtalálják kifüggesztve azt a 20 válogatott ínyenc fogást felsorakoztató étlapot melynek minden egyes elemének megalkotásakor figyelembe vették, hogy azok között vallástól függetlenül mindenki megtalálja a számára befogadható élelmet, és hogy köretei tartalmazzanak, olyan világszerte mindenhol felhasznált és népszerűségnek örvendő alapanyagokat mint a burgonya, rízs, mismás. Ez a fajta nemzetek és világnézetekfölöttiség eredményezi, hogy magában az étteremben nap mint nap fordul meg irokéz, albares, perzsa, bantu és persze magyar vendég.
Mindemellett az étlapon 5 felé leves is szerepel melyek közül bátran választhatunk, mindegyik ugyanazt a kitűnő minőséget nyújtja, nem is érdemes rajta sokat gondolkozni elég, ha kimondod az első számot ami eszedbe jut 1-5 ig, nem fogsz csalódni. A berendezés otthonos, családias az ezelőtti századot idézi. A vendégeknek több változatos hely áll rendelkezésükre az étkezésre kezdve a fedetlen teraszokkal és a télen nem sokkal melegebb (ám jó hangulattal annál inkább fűtött) fedett résszel. A kiszolgálás gyors és precíz. Hamar kiismerik a vendégeket a kiszolgálók és már igen hamar, de nem túl korán, nevükön szólítják őket. Az étterem árát tekintve véleményem szerint Szegeden a legbarátibb. Olcsóbb hely ugyan akad azonban abban az esetben ha azt választjuk fel kell készülnünk arra hogy az ár csökkenésével a minőség is exponenciálisan fog zuhanni.(Ez alól csak a budi büfé jelent üdítő kivételt). Összességében a Templomkert az a hely ahol barátságok köttetnek és szakadnak meg, csattannak el első csókok, törnek össze szívek, de gyógyulnak is be egyből amint kihozzák a 10 es menüt.
Mindazon által szeretnék egy tanácsot ajánlani a tisztelt olvasó figyelmébe: Amennyiben először jár a vendéglátó ipari egységben először a 3 as menüvel kell kezdenie, ezen fogja a vendég eldönteni, hogy egyből szívébe fogadja e az éttermet vagy hogy ehhez még érnie kell mind szellemileg mind ízlelőbimbóit tekintve. Viszont ezt követően, a későbbiek során túl kell lendülnie a gasztro kalandornak ezen a menün és következő alkalmakkal más fogásokat kell választania különben megreked az ízlés egy nem túl magas fokán, ami zavart okozhat nem csak az egyén ízlése téren de személyes kapcsolatait is...
Read moreA Templomkert. Mindenkinek ajánlom Frank Bebok ételkritikus kollegám szakvéleményét, amit ugyanitt talalhatnak meg, viszont ha megengedik én is leírnám pár mondatban a véleményemet.
Ez az étterem Szeged szívében a legjobb a maga kategóriájában. Sajnos őket is utolérte az infláció, de 2500 forint egy menü, ami még mindig egy pénztárca barát megoldás, ha valaki sokat szeretne enni és az ízlelőbimbót sem veti meg. 15 meüből választhat az éhes vendég, és egytől egyig tudom ajánlani mindet. 4 leves közül lehet választani, Frank a krémlevesre esküszik, de igazából mindenki tudja hogy a tárkonyos csirkeragu leves az, amivel nem lehet mellé lőni, és mindig hozza a kötelezőt. A főételek egytől egyig pazarul vannak elkészítve, lehet kérni rántott sajtot, rántott húst, roston sült csirkét lecsóval, rablóhúst és még sok mindent, a többit fedezzék fel Önök. Mindegyik menühöz jár köret, ami sült burgonya vagy rizs, de van ahol vegyes köretet kap a vandég. Különböző savanyúságokat lehet enni, egyedül a céklát hiányolom, de a mismás, valamint a tartár olyan kiegészítést ad a főételekhez, ami egyszerűen szivet dobogtató.
A Templomkert az a hely, ahol az emberek társaságban esznek. Néha lehet látni egyedül étkezőket, akik magányosan indultak egy gasztrokalandra, de a legtöbb esetben ide az ember a barátaival, családjával, partnerével jár. Mindig jó a hangulat, a finom ételek összehozzák az embereket.
Még amit megemlítenék az a 14-es menü. Frank tökéletesen leírta hogy milyen sorrendben érdemes fogyasztani a menüket, de ha jól emlékszem a 14-esről nem beszélt. A 14-es menü az, amit nem lehet mindig enni, azt különleges alkalmakkor kell fogyasztani, hiszen ez az, amit a törzsvendégek nem hiába az ünnepi menünek neveztek el. Egy tengeri halfilé szeletről beszélhetünk, ami párizsi bundát visel, ínycsiklandozó gombamártással megfűszerezve. Természetesen köret és savanyúság szintén jár hozzá. Ezt először nem ajánlom, ez olyan étel amit akkor kell fogyasztani, amikor ünnepel valamit az ember, legyen az egy jó vizsga, egy évforduló, egy új családtag megszületése.
Összességében azt mondom, hogy aki Szegeden jár, ezt a helyet ne hagyja ki, mondhatni kötelező. Aki itt eszik, az többé nem lesz ugyanolyan mint előtte. Én csak ajánlani tudom, és ha tehetitek, és érdekel is olvassátok el az én jó barátom, és étel kritikus kollegám, Frank Bebok véleményét is.
Jó étvágyat kívánok...
Read moreMyself and my mother found this restaurant when we were looking for a nice lunch. Prices are amazing. For 5€ you have a full lunch with soup and main course and a drink of your choice. 15 different menus to choose from. I had to stay in Szeged for 2 weeks and we got lunch here almost every day. Staff got so friendly, we felt like going home to have something to eat. Attila, the chef, speaks a bit of English and he is trying his very best to help you, if you need any suggestions. The rest of the staff are also super kind and friendly!!! Food absolutely delicious. Highly recommended this place!!! Don’t forget to leave a tip in cash, well deserved!!! Thank you so so much for being so kind to us! If I ever return to Szeged, I will go...
Read more