Az előadás elfogadható volt, de a körülmények teljesen beárnyékolták a szórakozásunkat. A jegyen nem volt feltüntetve, hogy fel kell gyalogolni négy emeletnyit. Az ott dolgozók egy szóval sem ajánlottak segítséget a nehezen közlekedőknek, mindenki úgy oldotta meg, ahogy akarta, a terhes nőtől az idős nagymamáig. (Érdekes viszonylat volt, hiszen a Gengszter nagyi előadást tekintettük meg) A jegyen a következő szerepel: "Helyfoglalás érkezési sorrendben" Ez egyáltalán nem fedi a valóságot! Az előadás előtt pár perccel lehet felenni az emeletre és helyet foglalni. Ebből adódóan, én úgy fogalmaznék, tolakodási sorrendben történik a helyfoglalás. :-( Az ott dolgozó idős nők, akár a gestapósok, viselkedésük kifejezetten felháborító! :-( Dirigálnak, szinte parancsolgatnak a nézőknek, mintha bármiféle joguk lenne ily módban beszéli az emberekkel. Árgus szemekkel fürkészik a nézők minden mozdulatát. Előadás előtt szerettünk volna készíteni néhány fényképet a gyerekekről, mögöttük a színpadról. Odajött az egyik felügyelő nő és kitörültette nejemmel a telefonból a képet. Addig nem volt hajlandó távozni, amíg nem látta, hogy kitörli. :-( A modorát már nem is említem, felháborító stílusa volt a nőnek. :-( Szünetben kötelező elhagyni a nézőteret! Ilyet még soha nem halottam egy előadáson sem. Szó szerint kiterelik a gestapós nénik a nézőket. :-( A folyosón nincs egyetlen egy szék sem, a terhes nő, az idős nehezen mozgó nagymama is ott álldogált, hiszen nem kívántak lemenni, majd ismét visszalépcsőzni négy emeletet. Az egyik nagymama a lépcsőre üt le, hiszen fájt a lába. :-( Mi hoztunk neki vizet a büféből, ami csak a földszinten van. A mosdó kifejezetten mocskos volt!!! :-( Vécépapír odabent nincs, kívül a mosdó előtt fel volt kötve egy madzaggal, onnan lehetett belépés előtt tépni. :-( (akinek több kell véletlenül, az majd megoldja, ahogy akarja)
Az előadás nem volt komoly csalódás, ám az elvárásaink sem voltak túl nagyok az állami bábszínházzal kapcsolatban. Kis tér, egyszerű, maradi díszletek, még egyszerűbb színészi képességek. Ócska, kényelmetlen székek kissé elvonták a figyelmünket az előadás végére. (én személy szerint nagyon vártam már a végét)
Színházba, előadásokra rendszeresen járó emberként, csupán annyit mondhatok, kissé hiányos, vegyes érzésekkel, kellemetlen szájízzel távoztunk. Nem állítanám, hogy jól...
Read moreThe performance on Dec 02, 10 am Nyul Peter was cancelled. We learned about it 7 min before the start. When arrived to the theater. Reason: commercial. Schools and kindergartens got cancelled. Theater saw no need to play for 20/30 kids. This is a great disappointment. My kid started to cry there, we were waiting for this performance for more than a week. At the entrance, i would expect theater staff to somehow show some compassion to kids and not only say that it cancelled, but to give something (small.chocolate, sticker , anything to.make child smile). The management team, ask you to improve customer orientation. For now, i see only commercial...
Read moreGreat show ruined by phone user!!!!!
The show was great and very well done and lots of fun! Unfortunately we sat on the back row and a lady next to me was checking her phone every 5 minutes!!! After a few times I told her it was distracting me and although she decreased doing it she still checked her phone!!! Totally took me out of the experience! I didn't make more of an issue as I didn't want to spoil it for everyone else. I don't know if a staff member could look out for this sort of thing but really it was just down to a...
Read more