Eredetileg 3 csillagot adtam, de a válaszban rejlő cinizmus miatt megértettem, nagyobb a baj, mint gondoltam. Azóta a konkurenciánál rendelünk, időben kiér, meleg, és van rajta feltét. Ennyi.
Az elkeseredés szól belőlem. Több éve, 10-15 vagyok, voltam a cég rajongója. Mára ott tartok, hogy köszönöm, vége. Folyamatos minőség romlás, 10 ből 3x voltam elégedett, de az utóbbi 3 évben nem annyira. A tegnapi nap volt a pont az i re. Külön kértem, kicsit süssék oda, úgy szeretjük. Hát ezt elfelejtették, sőt még az alaphoz képest is sápadt volt. Hogy nem vágták fel az hagyján, de hideg volt, srác melegen tartó nélkül hozta fel, ennek ellenére 700 Ft jattot kapott, mert akkor még nem tudtam, hogy a pizzán olyan kevés sajt, illetve feltét volt, hogy azt vagy leették róla, vagy annyira spóroltak, hogy amikor felháborodva felhívtam a diszpécsert, a sajt, és feltét mennyiségére az elenyésző, és az alig jelzőt használtam. A 3 csillag annak szól, hogy a cég jó volt, voltak remek élményeim, de nagyon megdolgoztak azért, hogy egy jól jattoló, régebben elégedett ügyfelet elveszítsenek, és erről nagyobb részben a futár tehet, mert ha legalább meleg az s pizza, de...nem volt az.. na mindegy, ez van, csak sajnálni...
Read moreIt was terrible compared to the price. The taste of the pasta was just average, but you couldn't taste any of the ingredients. It was visible on the salad, that it was sitting there all day long (no wonder, why no one ordered it...) If you are looking simply for some food, it's an okay place, but still a bit much, but if you want to eat something real, you should buy something in Tesco, and get...
Read moreThe food was really good (pesto spaghetti) but the service was rude. The person at the cashier had an attitude towards us the whole ordering process. Like she was doing a huge favor! And her mimic was telling me that she doesn’t want to have us there. Long story short: she should be in the back, not dealing with the customers. August...
Read more