Csalódás volt az egész, kezdve a kiszolgálással, folytatva az étellel. Vasárnap délután ültünk be szülinapi vacsira 4 fővel. Kint foglaltunk helyet, ahol nagyjából az összes asztal virágos volt - amivel alapjáraton semmi probléma, hiszen a szabadban vagyunk. Miután helyet foglaltunk, a felszolgáló hölgynek (akinek végig unott feje volt) szó nélkül le kellett volna törölnie az asztalt, ami nem történt meg, csak külön kérésre, és csak egy grimasz után - már rosszul indult a vacsora hangulata így. (Arról nem is beszélve, hogy később több virágos asztalhoz is leülték más vendégek, de még akkor se jutott a hölgynek az eszébe, hogy ezeket le kéne takarítani.) Az ételekre eleve sokat vártunk, és az italok is gyenge minőségűek voltak. A bruschetta íztelen és száraz volt. A főfogás (speciális burger) finom volt, de hidegen érkezett, még hidegebb krumplival. Ezt külön panaszra újramelegítették. Ami a legrosszabb volt, hogy lebeszéltük az étteremmel, hogy lehetséges-e, hogy előre viszünk külön tortát, amit majd a főételek után kihoznak. Azt a választ kaptuk, hogy igen. Ez meg is történt, de amíg a torta az étterem hűtőjében volt, teljesen eláztatták, mert valami ráfolyt (???). Egy bocsi volt a válasz. A friss torta ehetetlenül szétázott, borzalmas íze volt. Kompenzációként elvártunk volna ingyen desszertet, ha már miattuk ment tönkre a drága cukrász süti, de az étteremnek eszébe se jutott. Végül a számlából 1 db bruschettát levontak, ami tekintve a fogyasztásunkat, a kiszolgálás minőségét, a várást, az ételek hőmérésletét, és a torta tönkretételét, semmi. A számla felét se kellett volna lefizettetniük, ha már másban nem kompenzáltak. Soha többet nem jövünk ide, és nem...
Read moreKedves Michael Kalman!
Sajnos csak így tudok válaszolni a leírtakra. Sajnálom, hogy kellemetlenül éreztétek magatokat a helyen, igyekszem mindenkinek az igényére odafigyelni, idáig nem fordult elő, hogy bármelyik vendégnek ne tudjak eleget tenni, hiszen a vendég az első, de.. A leírtak alapján egyértelmű, hogy nincs gyereked, nem is baj. Család és állat barát étterem vagyunk, amit hogyha szintén olvasol mielőtt betérsz hozzánk tudod hova jösz, hogy előfordulhat, hogy gyerkőc van az étteremben (ez minden vendéglátó egységben így van). Az, hogy vigyem haza a családomnak a vizet (amit szintén nem olvastál el) egy eléggé szomorú megnyílvánulás. Nekem szerencsére nincsen problémám család témában, de hogyha épp olyan személynél ér célt a leírt mondatod akinél bizony van az elkeserítő. Attól függetlenül, hogy kibontottam a vizet szívesen kicseréltem volna, hogyha szólsz: nem nézted meg rendesen az itallapot, de esetleg van-e lehetőség kicserélni. Édesanya vagyok, (amúgy sem, de) nem ordíttatom a zenét egy kisgyerek jelenlétében. Nagyon kevesen választják ki 1 perc alatt az ételt a 4 oldalas étlapról, de amint szóltál, hogy megvagytok mentem és felvettem a rendelést, kivittem amit kértetek. Én szeretem, amit csinálok és továbbra is nyitott vagyok, hogy szebbé tegyem a napját a betérő vendégeknek. Remélem legalább szebb lett a napod ezzel a hozzászólással.😊 Legyen szép napod, a...
Read moreIt came up on my Instagram highlights.
Friendly welcome and nice decor inside. There is also outdoor seating.
Good selection of wines and beers.
Unfortunately, my carbonara had burnt bacon and lacked any flavour. My husband really enjoyed his pasta.
Mixed views. Service good! Reasonable prices. Would we go back? Probably not... first impressions count and they shouldn't have sent the dish out...
Read more