Az egykori Magyar söröző helyén 2021. szeptemberében nyílt egy egészen új kocsma. De igazából több annál, miként arra a neve is utal, valójában egy természetközeli élmény, egy dzsungelkaland, ami szándékoltan szakítja ki az embert a szürke város zajából, és dobja át a zöldbe, és részint barnába, egy csomó légző növény közé. Ahogy utána olvastam, ez négy fiatal Covid okozta sokkjának bátor feldolgozása, mert ők úgy reagálták le, hogy kedvenc kocsmáik sorra bezártak, hogy nyitottak egy sajátot. És milyen jól tették! A végeredmény egy otthonos, minden szempontból igényes, közben mégis megfizethető hely, mi ugyanúgy működik egy kávé mellett, egyedül, olvasgatva, ahogy egy spontán randira, vagy épp egy komolyabb sörözéshez nagyobb baráti társasággal. A januári állapot szerint csapon Pilsner Urquell, ANTL, Dreher Gold, Flores Kriek és a kisüzemi sörtörvényt betartva Távoli Galaxis volt, de a kínálat jó eséllyel folyamatosan változik, mert márciusban egy ponton a meggysör és vendégsör pl. lekerült, és lett helyette Kozel és Kőbányai - nesze neked klasszikus lágerek uralma. Mondjuk a terasz olyan, amilyen a körúton lehetséges, hagyjuk. De az üvegajtón túl tényleg veszettül jó a mikroklíma, ráadásul érdemes körbenézni, megcsodálni a festményeket, a pultban állóval elbeszélgetni, ha ideje engedi, kényelmesen beülni a látszatkandalló elé egy fotelba, a könyvespolcok terhét felfedezni, vagy hátul a csocsón random arcokkal párat játszani. A Zuzmó engem megvett kilóra. Ügyes elképzelés! //.. a "Mutass egy kocsmát!" facebook csoportból idézve...
Read moreEl nem tudnám képzelni a Zuzmó nélkül az életemet. Az ELTE TTK-ra járok, ez a legfőbb törzshelyünk. A kiszolgálás szuper, kedves, gyors. Italválaszték van bőven, örök kedvenc a turbórágó, de emellett rengeteg sör, rövid, és még rengeteg más dolog is található az itallapon. A galéria szuper, jól rálátni onnan az egész kocsmára. Az ételkínálat is szuper, kolbászok, lepény és miegymás megtalálható az étlapon. A hütte a galéria alatt található, elég jól néz ki. Elhelyezkedés szempontjából is egy elég jó helyen van, a városközponttól nem messze. Csocsó is található ott, azt is gyakran igénybe vesszük. Összességében teljesen meg vagyok elégedve a Zuzmóval, és az általa nyújtott szolgáltatásokkal, a felújítások...
Read moreNagyon jó kis hely. Nem túl nagy, de szuper hangulata van és valahogy vonzza a hely a chillesebb nem túl hangos embereket, ez nálam fontos szempont, mert ritkábban mozdulok ki és ha a barátaimmal szeretnék meginni egy sört nem annyira szeretem ha annyira hangos a hely, hogy nem hallom a mellettem ülőt. Az italok megfizethető áron voltak és volt csapolt sör. A kiszolgáló lány kedves volt. Egy hátrányt azért írok: Egybefüggő nagy asztalok teszik ki a hely nagy részét, tehát ha sokan vannak nem lesz opció, hogy a társaságoddal elszeparáltan tudjatok ülni.
Összeségében ajánlom, én még szeretnék újra...
Read more