Tündérkonyha Étterem — Restaurant in Szegedi járás

Bevallom őszintén a Tündérkonyhával én sokáig szemezgettem, ugyanis nagyon jó helyen van. Számtalanszor mentem el mellette egyetemi mindennapjaim során, és kívülről nagyon csalogató látványt nyújt ez az étterem, mert kívülről annyit látsz, hogy a Tündérkonyhát behatároló falakon egyes menük képei ki vannak téve, ezzel becsábítva az arra járó, leginkább éhes embereket. És valljuk be őszintén, egyetemista és kollégista révén általában éhes vagyok. Valahogy viszont sokáig ellenálltam a kísértésnek, megéreztem, hogy ide nem kéne bemenni, ugyanis, ha ételkritikusként, gasztrokalandorként a szakmában lehúz pár évet, akkor kialakul egy ösztön az emberben, hogy hova érdemes beülni, és elmajszolni egy életmentő menüt. Viszont pont ez lett a vesztem, ugyanis ebben a dicső foglalkozásban valami az ösztönnél is erősebb, mégpedig a szakmai kiváncsiság, ezért Frank kollegámmal be is tértünk nemrégiben, és megnéztük, hogy ez a hely valóban tündéri-e. A válasz röviden: nem.

Frank véleményét is olvassa el a véleménykutató közönség, rengeteg hasznos dolgot írt le, elég olvasmányosan, a végén már már művészien megfogalmazva gondolatait.

Ahogy benyitsz az ajtán rájössz: ez nem az a hely amit keresel. Megnézheted az ételeket a falon az áraikkal és azt kell hogy mondjam, nem pénztárca barát, ha jól akarsz lakni, akkor bizony pár ezer forintot ott kell hagynod. Nekem ezzel ellenben csak egy Mátyásom és Rákóczim volt egy kis apróval kiegészítve, éppen ezért bolognai spagettit kértem, ami a személyes kedvencem amúgy is. Csak nem itt. Amire abszolút nincs panaszom az a kiszolgálás gyorsasága. Jobb esetben rögtön megkapod az ételt, de maximum 3 percet kell rá várnod. Igaz, nem csúcsidőben mentünk. A bolognai nem volt egetrengetően fenséges, de 1500 forintért azt kell hogy mondjam megérte. Később ettem sajtos tejfölös tésztát ugyanennyiért, azt nem ajánlom, nem volt se finom, se szemet gyönyörködtető látvány. És azt hietné az olvasó, hogy tök jó, ennyiért kapsz bolognait, de ezzel nem lehet jóllakni, ahhoz, hogy jól megebédelj, kettőt kéne venni. Akkor viszont inkább rántotthúsos menüt kérj, mert jobban megéri.

Viszont a legrosszabb, az a hangulat. Sok helyen megfordultam karrierem során, tudom milyen az, amikor öröm a falatozás, mert nem csak az étel a finom, hanem van egy - ahogy a fiatalok nevezik- vibe-ja a helynek, A Tündérkonyhának nincs. Élettelen az egész. A falak csúnyák, a boxok semmilyenek, a székek kemények. Az emberek akik ott esznek, nem a társaság miatt, nem a jókedv miatt fogyasztják el menüiket, hanem csak azért, hogy testüket feltöltsék tápanyagokkal.

Összességében ezt a helyet annak ajánlom, aki már unja a szegedi nagyágyúkat, mint például a Templomkertet. Ha itt eszik az ember, újonnan élni fog benne a vágy, hogy a jól bevált vendéglátóipariegységbe visszetérjen. Mondhatni, visszavarázsolja oda az...

Nemrégiben kollégámmal John Bobekkel betértünk ebbe az első ránézésre is nem kimondottan bizalomgerjesztő "vendéglőbe", későbbi tapasztalataink igazolták előítéleteinket. Betérve lelkünkben nem csendültek meg az öröm csengői, ellenkezőleg, rögtön rájöttünk, hogy ezen intézmény nem hogy fejedelmi lakomával nem fog szolgálni, de még a Mars téri gyrost sem fogja felülmúlni. Az árlistán szereplő képek szépek voltak. Az árak nekünk nem tetszettek kimondottan gyanút ébresztettek bennem és kollégáimban egyaránt. Rendeléseinket a kasszás néni közömbösen vette fel. Mintha nem okozna neki örömöt, hogy kiszolgálhat minket. Pedig megkérdeztük és azt mondta szereti a munkáját, ezek szerint csak minket nem szeretett. Ez rosszul érintett minket : ( nem szoktunk hozzá hogy az emberek nem szeretnek minket. Az ételek nem voltak borzalmasak ahhoz, hogy egyszer elfogyasszuk őket pont eleg jók voltak. De míg itt egy fő ételt tudtunk elfogyasztani máshol ennyi pénzért komplett menüt kapunk, savanyúsággal, vitaminokkal, szeretettel, hébe hóba cigarettával unicummal. Itt minket szeretet nem fogadott, finom étel kevés, vitamin egyáltalán nem. Pedig én alapvetően szeretem a vitaminokat, tök jó dolgok. Kollégám John Bobek ételéből szintén alaposan kifelejtették őket pedig ő is szereti a vitaminokat. De nem csak a vitaminokat szeretem ám hanem a finom ételeket is. Azokat márpedig itt elég szegényesen kaptunk. Fájva mondom ki iteletkent de a tündér konyha átveri az oda tevedoket. A felnőtté vált egykori gyermekek betérnek ebbe a vendeglátó egységbe, keresve gyermekkoruk piciny csodáit, a tundereket a varázslatot a határtalan boldogságot, a nyári szünet boldogságát, az ártatlanságot, a gondtalanságot... Keresik... Keresik... Mi is kerestük... Nem találtuk. Fájdalmat, gyötrelmet, kínokat láttunk és éltünk át. Itt dobbentunk rá, hogy a gyermekkor a csoda a kicsiny varázs visszacsempészéséhez az életunkbe nem elég egy név nem elég a szó. Tettek kellenek... Tettek... Amit gyermekként ingyen kaptunk azért most küzdenünk kell... És én küzdeni fogok ahogy kritikus társaim is. Mondjuk ha azért tunderkonyha a neve mert a tulaj neve Tünde akkor az tök ötletes : ) úgyhogy ennek a lehetőségnek a tudatában méltatom értékelni mégis ezt...

Azt írom le, amit bő egy éve tapasztaltam. Ha azóta merőben változott a helyzet, elnézést kérek minden érintettől! Ez a hely azelőtt Boszorkánykonyha néven működött. Már a 80-as években is kajáldaként, a proletárok szűkösebb pénztárcáját, és kevésbé kifinomult ízlelőbimbóit megcélozva. Ez ma sincs másképp, amit az is bizonyít, hogy a bejáratnál felállított, szocializmust idéző birkaterelő fémkorlátok segítik utunkat a pulthoz, hogy el ne tévedjünk. Ha odataláltunk, életunt fiatalember fogad minket olyan stílusban, hogy még mi érezhetjük magunkat hibásnak, hogy ide evett a fene bennünket. Dehát nem is kell többet várni, hisz ez csak egy kajálda... Amikor tovább ballagunk az ételünket a tálcánkon egyensúlyozva az a felismerés fogad, hogy kevés olyan hely van ahová leülhetnénk, no nem a sok vendég miatt, hanem azért, mert nem szeretnénk, ha az aznapi "menü" a fenekünket ékesítené. Az asztalok és a székek láthatóan nincsenek takarítva, de jól van az úgy, hiszen ez csak egy kajálda... Jó persze ne legyünk rosszindulatúak, nem tudhatjuk mi zajlik a kulisszák mögött. Lehet pont akkor vendégeskedtem, mikor az egész takarító személyzet beteget jelentett és nem tudtak senkit sem beállítani a helyükre. Ez megtörténhet, elvégre ez csak egy kajálda... Végül az éhség legyőzte a körülmenyek miatt kialakult ellenérzésem és a kanalazásra koncentrálva 3 perc alatt betoltam a marhapörköltet, ami egyébként átlagosan jó volt. Kissé bizalmatlanul vettem az irányt a mosdó felé, ahol vasúti WC-ket megszégyenítő körülmények fogadtak. Az a fajta, amikor az ülőkét csak lábbal, a kilincseket meg tenyérre húzott pulóverrel mered érinteni. A kézmosást inkább kihagytam. Mélységesen sértő még a gondolat is, hogy mindez azért van, mert azt gondolhatja bármelyik vendéglátós is, hogy ez megfelel, jó az a parasztnak!!! Még akkor is, ha ez csak...