Borzasztó a kiszolgálás. A kezdő pultosnak segítsége nem volt, mert a kolléganője beszélgetéssel ütötte el az időt. A koktél amit kaptunk meg sem közelíti annak valós formáját és kinézetét, szégyen ezen a néven értékesíteni. Ha ez nem lett volna elég, akkor az egész helyre jutó 1db itallapból kellett tájékozódni, ahol a mértékegységes a lap alján 2-es betümérettel vannak itt-ott feltüntetve. Mivel ezt nem láttam, érdeklődtem a pultos "hölgytől", hogy van e lehetőség a röviditalokból kicsit kérni...ő mondta, hogy persze, a kicsi az 3cl. Kértünk 1kicsi és 2 nagy italt, mire 5 ital lett számlázva. Ekkor derült fény a turpisságra, hogy a pultos hiányos tájékoztatása mögött az bújt meg, hogy az általa nagynak nevezett mértékegység az a dupla...miután erre rákérdeztem, -hatalmas felháborodást keltve az említett alkalmazottban- azt mondta, hogy én ezt kértem (a nagy semelyik nyelvben nem egyenlő a duplával és magyarországon egyelőre a megszokott mértékegység 2/4cl vagy 3/5cl, ahol pedig 3cl-t mérnek, ott tájékoztatnak egy ilyen kérdés esetén, hogy az a mértékegység és abból van lehetőség szimplát vagy duplát kérni). Szerintem egyáltalán nem korrekt, sőt ez egyenesen lehúzás, arról már nem is beszélve, hogy a duplaként kitőltőtt ital mennyisége nem haladta meg az 5cl-t sem. Ha ilyen bunkó és arogáns embereket foglalkoztatnak, hamar leáldozik majd a helynek. Meg sem próbáltak normálisan kommunikálni, amiből egyértelművé vált a szándék, az pedig a lehúzás volt. A melegszendvics klasszikus strandos volt és finom, de ez sajnos nem segít a személyzet viselkedését és kiszolgálásának...
Read moreHey all! Place is not bad. Prices are normal for Budapest city centre. However, found staff a bit rude several times, and biggest issue is that you need to keep quiet after 8pm (district 5 rule..), can’t have a laugh otherwise you get told off by the staff to shut it, even though you can’t hear a thing from outside, especially next to a busy road! We were not shouting or having a party, just cheering for each other whilst playing darts....
Read moreThis place has pontential. It just has a very rude employee telling you to be quiet after 20:00. While we understand district rules, his behavior is nasty. He came pointing at us for talking on a regular volume. If you want to have a conversation here, you better learn about telepathy before. Do yourself a favor and...
Read more